Elindult felfelé a pc-piac forgalma

A második negyedévben növelte részesedését a processzorok piacán az Intel – derül ki az iSuppli adataiból. A júniussal véget ért negyedévben a világ legnagyobb csipgyártója árbevétel (tehát nem darabszám) alapján 80,6 százalékos piacrészt mondhatott magáénak – ez 1,4 százalékponttal több, mint egy évvel korábban, az előző negyedévhez képest pedig 1,5 százalékpontos növekedést jelent.

A második negyedévben a globális pc-piac elindult a kilábalás felé, a forgalom világszerte egy százalékkal javult az első negyedévhez képest, és az Intel ebből hasznot húzott. Tény ugyanakkor, hogy a pc-forgalom még mindig nem érte el az egy évvel korábbi szintet, és az Intel processzorokból származó bevétele – csakúgy, mint a rivális AMD-é – alacsonyabb volt, mint a tavalyi év azonos időszakában – kommentálta a számokat Matthew Wilkins, a piackutató elemzője.

Az Intel termékei iránt minden szegmensben – azaz az asztali pécékbe, noteszgépekbe és szerverekbe szánt chipek esetében is – erős volt kereslet, összességében azonban a éves összehasonlításban egyedül a notebookok forgalma nőtt, 13 százalékkal, a desktopoké és belépő szintű kiszolgálóké csökkent.

Az AMD piaci részesedése egy év alatt 0,4 százalékponttal esett vissza. Az AMD-n nem segített a pécépiac szerény fellendülése, mivel a vállalat termékeinek átlagára csökkent az első negyedévhez képest. Fontos kiemelni, hogy az iSuppli statisztikája a teljes mikroprocesszor-piacra vonatkozik, nemcsak az x86-os (vagyis pc-kompatibilis) csipekre, hanem a RISC- és egyéb architektúrákra is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58