Asztalra vetített billiárd

Kanadai kutatók régóta fejlesztik profi billiárdozó robotjukat, de mostani rendszerükkel az asztalra vetített vonalakkal a kezdő játékosoknak segítenek megtanulni a fortélyokat.

A kanadai Queen's Egyetemen többéves fejlesztés eredményeképp sikerült megalkotniuk a szinte tökéletesen játszó billiárdozó robotot. A rendszer egy felülről mozgatható robotkarból, és a karra, illetve az asztal fölött elhelyezett kamerákból áll. Az IBM Szuperszámítógépe után Deep Green-nek (Mély Zöld) nevezett robot azonosítja a golyókat és kiszámolja mi a legmegfelelőbb ütés. A gép nem egyszerűen arra törekszik, hogy egy adott golyót egy zsebbe juttatasson, hanem azt is figyelembe veszi, hogy az ütés után a fehér golyó merre mozdul el, és valószínűleg hol fog megállni.

A rendszer kis átalakítással képes a hagyományos ember-ember elleni billiárd játékot egyfajta bővített valósággá kiegészíteni. Az asztal fölötti kamera mesterséges látással be tudja azonosítani a játékos dákójának pontos helyét és szögét. A program kiszámolja, hogy ha az adott golyó ebből az irányból lenne meglökve, akkor az asztalon található többi golyó merre mozogna el az ütközések és a falakról való visszapattanás után. Egy projektor segítségével ezt az információt könnyedén rá lehet vetíteni az asztalra, így a játékos jobban meg tudja tervezni az ütését.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58