Tizedére csökkenhet a memóriacsipek mérete

2009.10.26. 12:15
Nanotechnológiával ötvözik a fémek és a kerámia tulajdonságait egy hibrid anyagban. A félvezetőgyártást forradalmasíthatja az új technológia, de más iparágak is érdeklődnek iránta.

Forradalmian új, nanotechnológiára alapozó módszert mutattak be a North Carolina State University kutatói, amivel a kerámia és a fémek tulajdonságait ötvöző anyagot hoztak létre. Első menetben az adattárolás területét forgatják fel vele, ötvenszeresére emelve egy csip adattároló kapacitását, később az energetika és a motorgyártás területén is komoly eredményeket várnak tőle.

A technológia neve selective doping, ami annyit tesz, hogy az anyag felületébe egy másik anyagból apró, tíz négyzetnanométer méretű (összehasonlításképpen: egy tű hegyének átmérője egymillió nanométer) csomókat ültetnek szabályos távolságokra egymástól, és az így kapott hibrid mindkét anyag tulajdonságait ötvözni fogja.

Az első kísérletekben magnézium-oxidot és nikkelt használtak, és az új anyagból építettek adattároló csipet, amivel 90 százalékos méretcsökkenést értek el a mai technológia legjobb eredményeihez képest. Az egy lapkán elérhető kapacitást az ötvenszeresére sikerült növelni, egy ujjhegy méretű, egy terabájt kapacitású kísérleti csippel. Ez az egész félvezetőgyártást új alapokra helyezheti hosszú távon.

A következő kihívás a hibrid fém-kerámia előtt, hogy belső égésű motorok gyártásánál használják fel. Az anyag különleges tulajdonságai az eddiginél kétszer nagyobb hőmérséklet elviselésére teszik képessé a motor alkatrészeit, ami nagyobb teljesítményt és hatékonyabb működést jelent. A várakozások szerint egy ilyen motor átlépheti a gallononként 80 mérföld fogyasztási álomhatárt (ez száz kilométeren 3 litert jelent). A Ni-MgO hibrid egyedülálló hővezető tulajdonsága az energetikában, például a napenergia tárolásánál és szállításánál is sokat segíthet.

A kutatók távlati célként egy új tudományág, az egyelőre leginkább elméleti síkon létező spintronika gyakorlati megvalósítását is elérhetőnek tartják a nanotechnológiás megoldásukkal: ez az elektronok atommag körüli forgásának energiáját használná ki nanoméretű berendezések működtetésére.



  • Hírek
  • Hírek