Dénes
3 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Mégsem száll be az Intel a csúcs-videocsipek piacára

2009.12.08. 10:30
2007 áprilisában jelentette be az Intel, hogy az addigi, alaplapra integrált, olcsó, de kis teljesítményű grafikus csipek gyártása mellett beszáll a csúcskategóriába is a piacon, és olyan, komolyabb grafikai munkákhoz és játékokhoz ajánlott GPU-t (Graphical Processor Unit, a videokártya központi processzora) fejleszt, ami lenyomja az ATI és az Nvidia csúcskártyáit.

Ez volt a Larrabee kódnevű projekt, ami papíron nagyon jól hangzott, 32 processzor dolgozott volna benne, az elvi teljesítménye messze lekörözte volna a konkurenseket, és ehhez ráadásként könnyű programozhatóságot is ígért a cég. A csip első verziója az eredeti tervek szerint 2009-ben jelent volna meg, ezt később 2010-re tolták át.

Az első működőképes prototípust idén szeptemberben mutatták be, de a szakma nem volt elájulva tőle, még maguk az Intel mérnökei is elismerték, hogy a gyakorlatban nem sikerült megközelíteniük a terveikben kitűzött célokat. A bejelentés óta viszont az Nvidia és az Intel fő konkurensének számító AMD által felvásárolt ATI technológiái is sokat fejlődtek, így 2009 végére már a Larrabee elvi teljesítménye sem tűnt annyira meggyőzőnek.

Az Intel így végül eljutott addig, hogy bejelentse, kiszáll arról a piacról, amibe valójában be sem szállt. A Larrabee kereskedelmi forgalomba sosem fog kerülni, bár a cég nyilatkozatai szerint a csipet azért el fogják készíteni, és a szakmán belül fogják terjeszteni, hogy segítsenek a programozóknak hozzászokni a sokprocesszoros rendszerekhez. Ha a grafikus csipek területén nem is, a cég a fő üzletágában, a számítógépek központi processzorainál mindenképpen bevezeti a sokmagos felépítést: már bemutattak egy 48 magos prototípust, amit 2010-ben dobnak piacra kísérleti jelleggel.

A pletykák szerint a Larrabee lett volna a Sony következő generációs játékkonzolja, a Playstation4 grafikáért felelős processzora, bár ezt a japán cég részéről minden adandó alkalommal cáfolták. Elemzők szerint az Nvidia és az AMD most fellélegezhet, ugyanakkor nagy kérdés, hogy a 2012-2013 körül várható konzolos generációváltásnál ki nyeri majd el az új Playstationhöz a videocsip beszállításának lehetőségét. Az Xbox 360és a Wii grafikus egységét egyaránt az ATI gyártja.