Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Lézertévé, 3d tévé, szuper-hd tévé

2010.02.01. 23:53
Majdnem pontosan egy éve, nagyrészt a tavalyi CES kiállítás akkor még friss tapasztalataira alapozva hosszas jóslatokba bocsátkoztunk arról, hogy mi várható a tévék piacán 2009-ben. Most újra ezt tesszük, és közben többször meglepődünk azon, hogy a tavalyi jóslatok beváltak.

Döglődik a plazma, jön fel a lézer

Bár a vaktesztünk azt mutatta, finoman szólva nem egyértelmű, hogy az lcd-nek, a plazmának vagy a ledes háttérvilágítású lcd-nek szebb a képe, a nálunk okosabbak szerint utóbbi a jövő útja, meg a lézertévé. Az elemzők szerint 2010 a plazmatévék hanyatlásáról fog szólni, illetve az OLED technológia előretöréséről, bár annak is megvannak a maga bajai. Hiába energiatakarékos, gazdagabb színvilága, és hiába nem kell a gyártásához környezetszennyező és mérgező anyagokat felhasználni, ha az élettartama negyede egy sima lcd-ének, és a kék fényért felelős komponensek hamarabb kiöregednek benne, mint a többi, így a színei még ennél is hamarabb változnak meg (persze itt azért tízezer órás nagyságrendről beszélünk, nem kell attól félni, hogy két hét alatt kifogy a kék fény az új tévénkből).

Érdemes megfigyelni, hogy az OLED (ami egyébként organikus fénykibocsátó diódát jelent, és a szentjánosbogaraktól leste el a technológiát) három nagy előnye közül kettőnek semmi köze sincs magához a tévézés élményéhez. 2010 egyik nagy fordulópontja lehet, hogy a tévé kicsit olyan lesz mint az autó: nemcsak az számít, mennyire jó, de az is, hogy mennyire gazdaságos és környezetbarát.

DSCF0174

A kaliforniai tévétörvény lehetett ennek a trendnek a fő elindítója. Terminátor kormányzó simán betiltotta a túl sokat fogyasztó tévéket (ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy ampermérős kommandók járják az utcákat, és helyben megsemmisítik az áramzabáló tévéket, csak a boltokba nem kerülhet bizonyos fogyasztási szint feletti új készülék). A számítások szerint Kalifornia évi 3800 gigawattóra energiát fog megtakarítani, ha 2011-ben a rendelet teljes szigorral életbe lép. Ez rettenetesen sok, a paksi atomerőmű 2008-ban tizenötezer gigawattórát termelt. Az EU 2010 végétől akar hasonló szabályozást bevezetni.

Hádé, hádébb, leghádébb

Úgy tűnik, mostanában jut el a piac oda, hogy a hd felbontás önmagában már nem elég ahhoz, hogy eladjon egy tévét. Ma szinte kizárólag hd tévéket lehet kapni a boltokban, így itt az ideje az újabb generáció bevezetésének. Már tavaly év közben is lehetett hallani az UHD felbontásról, bár a 7680 × 2160 képpontos felbontás, meg a 22.2-es hang a legoptimistább becslések szerint is csak valamikor a 2020-as években fog elterjedni, ma még papíron is csak a célokat fektették le, az ehhez szükséges adatátviteli sebesség (300 megabájt másodpercenként) meg az adatfolyamot valós időben kitömörítő processzor még sehol sincs.

A CES-en bemutatkozó új hd tévék az ennél egy nagyságrenddel kisebb, 2160p kódnevű felbontást használták, ami 3840 × 2160 képpontos felbontást jelent, vagyis a képernyőn éppen négy darab fér el az eddigi legnagyobb 1080p szabványú hd képből. A gyakorlati haszna is pont ennyiben merül ki egyelőre, mivel 2160p-s felbontású tévéadások, bluray-filmek vagy videojátékok egyelőre nincsenek. Így aki kicsenget egy Westinghouse Digital D56QX1-ért ötvenezer dollárt, vagy egy Sony Trimasterért hetvenhatezret, egyelőre csak annyit ér vele, hogy a kép a képben rendszer helyett hd kép a hd képbent élvezhet a tíz–tizenötmillió forintos tévéjén.

2011-re jósolják a szakértők, hogy a mai kísérleti modellek után rendesen betámadják a gyártók a piacot a barátságosabb árú, kiforrottabb szuper-hd készülékekkel, és állítólag addigra lesz olyan tartalom is hozzájuk, ami megmutatja, milyen gagyi egy vacak 1080p-s tévé a vadiúj 2160p-s mellett.

Hertzről hertzre

A tavalyi CES egyik nagy durranása tévéfronton a képfrissítési háború kitörése volt a gyártók között. A képfrissítési frekvencia azt jelenti, hogy hány állóképet jelenít meg a képernyő egy másodperc alatt – ha elég sokat, azt a szemünk mozgóképnek látja. Ez az „elég sok” olyan harminc–negyven képkocka másodpercenként, ez alatt a mozgás nem folyamatos, de ötven–hatvannál lesz igazán szép sima, gördülékeny.

DSCF0256

2009 arról szólt a csúcstévéknél, hogy a 120 hertzes képfrissítésről átálljanak 240-re (és bemutassanak pár 480 hertzeset is, amit az égvilágon senki sem tudott puszta szemmel megkülönböztetni a 240-esektől). Az iSuppli piacelemző cég statisztikái szerint 2009 elején egy 101 centi képátlójú, 240 hertzes lcd tévé átlagára  2800 dollár volt, ugyanezt 120 hertzesben 1650-ért kaptuk meg. Ugyanezek az árak ma 1600-ra, illetve 1200-ra csökkentek, vagyis egyrészt zuhannak, másrészt közelednek egymáshoz. A gond csak az, hogy már ezt a különbséget is csak nagyon gyors kameramozgásoknál és pörgős akcióknál veszi észre az ember, mondjuk, egy akciófilm vagy sportközvetítés legsűrűbb jeleneteinél.

A képfrissítés, ahogy a felbontás is, eljutott oda, hogy technológiában óriási (és drága) lépéseket kell a gyártóknak megtenniük, hogy a vásárló egy pici fejlődést lásson, ha nagyon odafigyel. És ezzel el is jutunk ahhoz a trendhez, amivel a tévégyártók menekülni próbálnak ebből a szorult helyzetből: a plusz szolgáltatásokhoz.

Internet a tévében

Egy éve még éppen csak ébredező trend volt a tévék internetes képességekkel való felruházása, ma már minden nagy gyártó úgy pakolja ezeket a prémium kategóriás tévéibe, mintha kötelező lenne. Sőt már egyre kevésbé csak azokba: ma Amerikában minden ötödik eladott tévé képes a netezésre. Teljes értékű böngészőt valami miatt nem nagyon akaródzik senkinek a tévébe rakni, inkább csak egyes témákra specializált widgeteket használnak. Ez a tévés internetezésnek határozott képújsághangulatot ad, és ez nem kifejezetten dicséretes.

Leggyakrabban a Yahoo Widgets Engine technológiáját teszik a tévékbe a nagy cégek (de például a Sharp és a Panasonic saját fejlesztést haszál), ami úgy néz ki, hogy átkapcsolunk internetre, és ott találunk egy üzletihírek-gombot, meg indőjárás-gombot, meg YouTube-ot, Flickrt, Twittert és hasonló opciókat.

Amikor kipróbáltuk a tévés netezést a Samsung bő félmillió forintos UE46b8000xw-jén, hát, enyhén szólva nem estünk hanyatt tőle: lassú volt, körülményes, a szövegek bepötyögése a távirányítón meg kész rémálom. Viszont ez az a terület, ahol aztán van hová fejlődni: a Netflix és a Blockbuster is jelezte, hogy beszállna egy online videotéka-szolgáltatással a netes tévékbe, az Amazon is szeretné a webáruházával megtámadni a tévéképernyőket, aztán jöhet az összes, először a hagyományos netezőkre, aztán okostelefonokra optimalizált szolgáltatás tévékre írt verziója.

Persze ehhez az is kell, hogy a tévégyártók hajlandók legyenek erősebb processzort és több memóriát tenni a tévéik netezésre szánt miniszámítógépeibe. És ha az online cégek elég szépen kérik, biztosan hajlandók lesznek.

A 3d az új adu

Idén minden a 3d körül forgott a CES-en: 3d tévék, 3d bluray, 3d projektor, még a digitális fényképezőgépekbe és mobilokba is 3d kijelzőket próbálnak valahogy beleerőszakolni a gyártók, akiknek a sok ígérgetés meg elemzés után az Avatar világsikere a gyakorlatban is megmutatta, hogy a nép vevő a három dimenzióra.

Helyszíni tudósítónk a CES-en tucatnyi 3d tévét nézett meg, és a többi tesztelővel nagy egyetértésben azt mondja, a technológia már tényleg működik, nem vibrál a kép, nem fájdul meg az ember feje tőle, és persze egészen újszerű élményt ad, nagyjából mintha egy szobaantennás Junoszty után néznénk bele egy hd adásba egy mai csúcstévén.

DSCF0231

Bár a lelkes elemzők jóslatai arról, hogy három éven belül az eladott új tévék negyede 3d lesz, elég súlyos túlzásnak tűnnek, a józanabb szakértők is úgy gondolják, hogy az évtized végén már a 3d technológia lehet a meghatározó a tévéknél, és úgy általában, mindenféle kijelzőnél. És akkor majd újra folyhatnak a könnyek Hollywoodban, mert ifj. Bittorrent István és népes baráti társasága ugyanúgy le fogja warezolni az Avatar 2 3d-bluray-ripjét a netről, és megnézi a 3d monitorán, mint ma.