Túl a tízmillión a Kinect

Négy hónap kellett a Microsoftnak a novemberi premier óta, hogy a Kinect elérje a tízmilliós eladott példányszámot.

Az Xbox360 játékkonzolt mozgás- és hangérzékelő képességgel, és egészen új játékélménnyel felruházó kütyü ezzel simán lenyomta a közvetlen konkurenciáját, a Playstation 3-hoz kapható Move-ot. A játékipar utóbbi néhány évének legnagyobb sikereként számon tartott Nintendo Wii-nek a tízmilliós eladáshoz két évre volt szüksége.

A tízmilliós szám akkor is óriási, ha ez nem a fogyasztók, hanem a viszonteladók és kiskereskedők által megvásárolt (vagyis az eddig boltokba került) gépek számát jelzi. A január elején átlépett nyolcmilliós adattal a Kinect bekerült a Guinness Book idei kiadásába is, mint a leggyorsabban fogyó elektronikai termék. Ez a megjelenés utáni első 60 napban eladott darabszámot jelenti, amiben a Kinect nem csak a többi játékkonzolt győzte le, de például a tavalyi év másik nagy szórakoztató elektronikai slágerét, az iPadet is.

A számokból az is kiderül, hogy a karácsonyi szezon után meredeken visszaestek a Kinect eladásai, hiszen az első 60 nap nyolcmilliójára a következő 60 napon csak kétmilliót sikerült rátenni. A mozgásérzékelőt egyébként a Microsoft 500 millió dolláros reklámkampánnyal megtámogatva dobta piacra tavaly.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59