AMD: Túl az 1 gigahertzen

2000.03.07. 11:43
Az AMD kemény hajrában elsőként törte meg az 1GHz-es sebességhatárt Athlon processzorával. Ez önmagában még csak egy apró győzelmet jelentene az Intellel szemben, ha csak a prototípust ünnepelnék a labor szkafanderes mérnökei. A legnagyobb gyártók ezzel szemben napokon belül igérik az első 1GHz-es Athlonnal felszerelt gépeiket.
Rakéta
Nehéz idők járnak az Intelre mostanában, nem elég, hogy az AMD Athlon processzorai sorra verik a hasonló órajelű Pentium III-masokat a tesztekben, az 1GHz-es határt is az AMD lépte át elsőként. Az AMD hétfőn jelentette be, hogy 1GHz-es processzorai már úton vannak a vezető számítógépgyártók felé. Elsőként a Compaq és a Gateway fog az új Athlonokra gépet építeni, melyeket 1-2 héten belül már boldogan tekerhetnek a vásárlók. Az AMD részvények árfolyama a bejelentés után új rekordot állított be papíronként 49 dolláros értékkel.

Az AMD az utóbbi hat hétben közösen tesztelte az 1GHz-es processzort a Gateway és a Compaq mérnökeivel, hogy március 6. előtt megkapja a szállításhoz szükséges minősítéseket. A két gyártó maga is sürgette az új Athlonok megjelenését, ami szerintük nélkülözhetetlen a legnagyobb gépigényű alkalmazások futtatásához. Az AMD többi partnerének ezért csak áprilisban fogja szállítani az 1GHz-es processzorait.

Az 1GHz-es Athlonokkal egyidőben jelenik meg a 900MHz-es és a 950MHz-es chip is. Mindhárom processzor 0.18 mikronos technológiával készül, 512KB külső gyorsítótárral, és a megszokott 200MHz-es rendszerbusz támogatással. Az 1GHz-es Athlon ára 1000 darabos tételnél 1299 dollár, a 950MHz-esé 999, míg a 900MHz-es processzor 899 dollárba kerül.

Az Athlon mindent ver?
A legtöbb vásárlónak az 1GHz-es széria csak annyit jelent, hogy az alsó kategóriába egyre gyorsabb és olcsóbb processzorok kerülnek. Elemzők szerint azonban az 1GHz-es gépek magas áruk ellenére kelendőek lesznek. A Gateway Select 1000 Deluxe gépeit 3100 dolláron nyitja, 19 inches monitorral, 128MB memóriával és egy 30GB-os merevlemezzel. A Compaq óvatosabban kalkulált 5900Z cimkéjű gépével 2499 dollárért kínál hasonló konfigurációt, 17 inches monitorral.

Az Intel szerdán tervezi bejelenteni 1GHz-es órajelű Pentium III-mas processzorát. A vezető processzorgyár azonban csak korlátozott mennyiség szállítását vállalta a következő hónapokban csúcsprocesszoraiból. Az Intel az 1 GHz-es procik "normál" piaci megjelenését a harmadik negyedévre lőtte be eredetileg.

Ezekkel a chipekkel a Hewlett-Packard és a Dell fog elsőként gépet építeni, amelyek ára a drága Rambus memóriák miatt elérheti akár a 4000 dollárt is. A HP Pavilon és a Dell Dimension gépcsaládja még márciusban, míg az asztali gépek csak júniusban kapnak 1GHz-es Pentium III-masokat. Megeshet, hogy a márciusban megjelenő processzorokból hamarosan hiánycikk lesz, csakúgy, mint annak idején a 800MHz-es Pentium III-masokból.

Az AMD és az Intel között tavaly augusztus 8-án kezdődött a vérre menő külzdelem, amikor az addig rendre az Intel után kullogó processzorgyártó megjelentette 650MHz-es Athlon processzorát. Az Athlonok azóta is menetrendszerűen lehajrázzák a hasonló órajelű PIII-masokat.



  • Hírek
  • Csok