Egyiptomra zuhanhatott a műhold

Irányíthatatlanul deorbitált a NASA 3,5 tonnás Extreme Ultraviolet Explorer kutatóműholdja, amelyet 1992-ben bocsátottak fel, és jóval tovább szolgálta a tudományt, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. A műhold nem rendelkezett saját helyzetváltoztató rendszerrel, ezért a földetérés helyét sem tudták befolyásolni.
Forrás: NASA
Egyelőre nem lehet tudni, pontosan hol ért földet az űrobszervatórium, de a többször módosított előrejelzések szerint szerdán estefelé, valahol Egyiptom felett éghetett el a legnagyobb része. Mivel a műholdnak nem volt fedélzeti helyzetváltoztató rendszere, kontrollálatlanul lépett be az atmoszférába, és a számítógépes modellkísérletek tanúsága szerint akár 9 acél-titánium ötvözetdarabja is lejuthatott a felszínre, egy ezer kilométeres körzetben. A NASA nem aggódott az irányíthatatlanság miatt: a lakott területet érő találat valószínűsége roppant alacsony volt szerintük.

Az 1992-ben, az extrém ultraviola fény tanulmányozása céljából felbocsátott, 215 millió dolláros műhold a hároméves tervezett élettartamánál jóval később, egy éve fejezte be a kutatómunkát. Emlékezetes, hogy a 17 tonnás Compton Gammasugár Obszervatóriumot, és a 135 tonnás Mir űrállomást ellenőrzött körülmények között vezették az óceánba, mert ezeknek az utolsó pillanatig működött az irányítórendszere. A legnagyobb NASA-műhold, amely irányíthatatlanul zuhant le, a 78 tonnás Skylab volt, amelynek maradványai - meg nem erősített információink szerint - Ausztráliában agyonütöttek egy tehenet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32