GPS-zavarótól retteg a Pentagon

Az amerikai védelmi minisztérium arra figyelmeztet, hogy egy kereskedelmi forgalomban állítólag 40 dolláros (más források kevesebb mint 4000 dollárt emlegetnek) áron kapható GPS jeladó érzékeny zavarokat képes okozni az amerikai haderő és a civil közlekedés navigációs rendszereiben.
A Pentagon hivatalosan is elismerte, hogy egy interneten megrendelhető készülék valóban képes blokkolni a távirányított bombák és repülőgépek manőverezését. A sajtó képviselőivel Douglas Loverro ezredes azt közölte, hogy a védelmi tárca dolgozik a megfelelő ellenlépéseken.

Lefedi a fél országot

A zavaróadót GPS-Jammer néven négy wattos teljesítménnyel kínálják - számolt be a ddp hírügynökség. A leírások szerint ez 150-200 kilométeres körzetben minden civil és katonai alkalmzás blokkolásához elegendő. "Azt gyanítjuk, hogy a feketepiacon sokkal erősebb példányokat is kínálnak, amelyek zavarási hatósugara még nagyobb" - mondta Joseph Pitts Pennsylvania állam egyik kongresszusi képviselője.

A GPS Jammert az orosz Aviaconversia cég fejlesztette ki az amerikai GPS és az orosz Glonass navigációs műholdak jelének egyidejű blokkolására. A cégnek nincs saját honlapja, de annyi már a tavalyi moszkvai repülési kiállításra beadott rövid bemutatkozásból kiderül, hogy a GPS blokkolók fejlesztését nem most kezdték.

A GPS (Global Positioning System) műholdas alapú helymeghatározó rendszer, amelyet eredetileg katonai célokra fejlesztett ki az Egyesült Államok. Az alapján 24 műhold képezi, amelyek egyenként idő- és pozíciójeleket sugároznak. Ezekből a jelekből képesek a GPS készülékek meghatározni a tartózkodási helyet, sebességet, haladási irányt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája