Intel 2000

2000.02.08. 15:08
A számítástechnikai világ figyelme pár napig a kaliforniai Palm Springs városára irányul, itt tartja ugyanis február 15-én rendszeres évi fejlesztői fórumát az Intel. 1999 sokak szerint az AMD és az Athlon éve volt, ennek ellenére még mindig az Intel bejelentései, fejlesztései jelölik ki a processzorvilág fejlődésének fő irányát. Az élesedő verseny ráadásul tovább növeli a várakozásokat, mi lesz az Intel válasza az AMD kihívására. A bemutatók pedig már a nagyközönségnek is szólnak, lehet kezdeni az ismerkedést a jövő chipjeivel, az új nevekkel, amelyek hamarosan az árlistákból fognak visszaköszönni.
Willamette

Az új chip a Pentium III sorozatot hivatott felváltani
2000 őszére ígéri az Intel a Willamette kódnevű processzorát, amely az 1 GHz feletti órajeltartományban fog működni. Az új chip a Pentium III sorozatot hivatott felváltani, amely valahol 1 GHz körüli órajelnél fogja befejezni pályafutását. A Willamette teljesen új architektúra, amely felváltja az 1995 óta minden Intel processzor alapját képező P6-os magot, de természetesen visszafelé kompatíbilis lesz, vagyis minden program ugyanúgy fog futni rajta, mint az elődein. 0,18 mikronos eljárással fog készülni, és várhatóan tokozott lesz. A Willamette édestestvére lesz a Tehama alaplapi chipkészlet, amely a Rambus és a DDR Ramot is támogatja. Ezenkívül ez a chipkészlet fogja lehetővé tenni, hogy a Willamette egy a jelenlegieknél lényegesen gyorsabb rendszerbuszt használhasson, amely - az Athlon által használt EV6 buszhoz hasonlóan- 200 Mhz-es, viszont 64 helyett 128 bit sávszélességű, vagyis több adat tud majd gyorsabban közlekedni rajta keresztül. Az Intel gyors váltást szeretne, 2001-re a PIII sorozatot teljesen kiváltaná a Willamette.

Timna

Az olcsó processzorok piacán tavaly igen jól teljesítő Celeron sorozatot is új design váltja fel, Timna kódnéven. Az új processzorok az év második felében jelennek meg, 600 MHz illetve e feletti tartományban. A legfőbb újdonságuk azonban nem az órajelük lesz, hanem a processzorba integrált grafikus és memóriavezérlő. A Timna tervezésénél eredetileg a költségcsökkentési megfontolások domináltak, most mégis inkább az új design teljesítménynövelő hatását igyekeznek kidomborítani. Az mindenesetre tény, hogy a Timnával szerelt számítógépek lényegesen kevesebb alkatrészt fognak tartalmazni, és az alaplap mérete is jelentősen csökkenhet, egyszóval olcsóbbak lesznek. Az Intel ebben a kategóriában is gyors váltást szeretne, hogy az év végére már a Timna legyen az alsó kategória meghatározó processzora.

Itanium

Az Itaniumról túl sok újdonságot nem lehet elmondani, hisz már évek óta tart a fejlesztése. Az Itaniummal az Intel nagy fába vágja a fejszéjét, a cég első 64 bites chipje és első igazi high-end processzora lesz, amelynek olyan konkurens cégek termékeivel kell majd versenyeznie, mint a Sun vagy az IBM. Az Intel tudatában is van a feladat nagyságának, ezért nem is várnak lavinaszerű áttörést az Itaniumtól, csak majd a 64 bites sorozat 2001-re ígért folytatásától, a McKinley-től. Addig a 32 bites Xeon sorozat és az Itanium chippel szerelt rendszerek elhúzódó egymás mellett élésére készülnek. Az Intel számára a hangsúly most a szoftverek fejlesztésén van: minél több gyártót szeretnének rávenni 32 bites programjaik 64 bites verziójának elkészítésére.

A Fórum az új processzorok ismertetésén túl is tartogat még újdonságokat. Az Intel tovább szélesíti tevékenységi körét, és Flash memóriákkal beszáll a mobilkommunikációs piacra is: ezt jelzi az Ericssonnal kötött 1,5 milliárdos üzlet és egy Rockwell-gyár felvásárlása is. Közzé teszik ezenkívül még a PC2001 ajánlást, amely már teljesen megszabadítaná a számítógépeket az olyan elavult technológiáktól, mint például az ISA busz, és bemutatnak majd egy sor otthoni és üzleti használatra szánt kísérleti számítógép-koncepciót is.

És az AMD?

3 új, processzormaggal is megjelenik idén az AMD

Palm Springsnek idén egy hívatlan vendége is lesz: a konkurens AMD is megjelenik ugyanis, hogy ha már egyszer úgyis összejön a szaksajtó, mindjárt a másik fél terveit is meghallgathassák. Még februárban megjelenik a 850 MHz-es Athlon, az 1 GHz elérését pedig az év második felére tervezik, kb. a Pentium III-mal egy időben. A jelenlegi Athlonra alapozva 3 új, átdolgozott processzormaggal is megjelenik idén az AMD: a Spitfire, a Thunderbird és a Mustang mind egy-egy külön piaci szegmenst céloznak meg.



  • Tippek
  • Babaváró hitel