Dezső
15 °C
28 °C

Bárkiből lehet Knight Rider

2007.02.20. 09:30
Mindenki jobban jár, ha átadjuk a robotoknak a kormánykereket. A mesterséges intelligencia ugyanis sokkal biztonságosabb, mint az intelligencia teljes hiánya, amely a közutakon elég gyakori jelenség.

Jobb felszereltségű autók vészhelyzetben tudnak egy kicsit segíteni a sofőrnek, 2020-ban azonban már olyan robotpilóták lesznek, amelyek egymillió mérföldet meg tudnak majd tenni emberi bevatkozás nélkül, egyetlen balesetet sem okozva, amire alighanem elég kevés ember képes. Egy évtizeddel később, 2030-ban meg már olyan fejlett technológia lesz az autókban, hogy lazán hátradőlhetünk, és teljesen a robotokra bízhatjuk majd a vezetést. Ezt Sebastian Thrun mondta, aki 2005-ben egy nagyon drága eszközökkel felszerelt Volkswagen Touareggel elnyerte egy sivatagi robotautó-verseny kétmillió dolláros fődíját. Ezt a versenyt az amerikai védelmi minisztérium fejlesztésekért felelős részlege, a Darpa írta ki, és az indulóknak olyan járgányt kellett készíteniük, amely emberi segítség nélkül is meg tud tenni a sivatagban pár száz kilométert.

Thrum és stanfordi munkatársai igazán mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez valóra váljon. Most a soron következő robotautós versenyre készülnek, amelyet már nem kietlen sivatagban, hanem szimulált városi környezetben rendeznek meg, idén novemberben. A csapat vasárnap be is mutatta az új autót, a Junior névre keresztelt VW Passatot. Bízunk benne, hogy nem David Hasselhoff sikerein felbuzdulva ragaszkodnak a német autókhoz, és nem kell majd bozontos mellszőrzetet növesztünk a robotautós jogsi megszerzéséhez.

Belát a kanyarba

Junior sokkal többet tud, mint a Touareg, és sokkal bonyolultabb feladatokkal kell megbirkóznia. A sivatag versenyen nem kellett megkülönböztetni egymástól az objektumokat, a robotpilóták éppúgy megkerülték a törékeny bokrokat, mint a hatalmas sziklákat. Ehhez képest a városi versenyben mozgó objektumokat kell majd észlelni és elkerülni, ráadásul be kell tartani a közlekedési szabályokat is. A robotpilótának ráadásul nemcsak érzékelnie kell az autó környezetét, hanem meg is kell értenie azt, sőt, bizonyos dolgokat előre kell látnia. Például nagyon pontosan tudnai kell, hogy a következő kereszteződésnél kell-e bekanyarodnia, és hogy bekanyarodás után a mellékutcában nagyjából mire számíthat.


Junior

Junior természetesen nagyon távol áll a boltokban kapható Passattól. Kormányát, gyújtásvezérlőjét és fékeit átalakították, hogy számítógéppel vezérelhetőek legyenek, emellett a karosszériára szerelőpontokat építettek, hogy ezekre feltehessék a különleges érzékelőket. Lesz rajta például egy 360 fokban körbeforgó lézeres távolságmérő, amely valós időben alkot háromdimenziós képet az autó környezetéről. A tárgyak felismerését hat videokamera is segíti. Lézerek és radarok lesznek az autó ütközőjén is, beleépítenek műholdas helymeghatározót, és erős Core 2 Duo processzorok segítségével értékelik majd az adatokat.