![]() |
| MTHEL |
A mostani kísérletnél használt nagy energiájú taktikai lézer (MTHEL) a hírügynökségi beszámolók szerint észlelte a szuperszonikus sebességgel közeledő, 60 centiméter hosszú lövedéket, s annyira felmelegítette azt, hogy töltete még jóval a célpont előtt felrobbant.
Leszedi a katyusát is
Ezt a lézerfegyvert az amerikaiak és az izraeliek közösen fejlesztették ki: az eredeti cél ugyanis az volt, hogy védelmet nyújtson a Hezbollah szélsőséges muzulmán szervezet Libanonból kilőtt Katyusa-rakétái ellen. A Katyusákkal kapcsolatos, 2000-2001-ben végzett kísérletek teljes sikerrel zárultak: a lézerfegyver 25 ilyen rakétát lőtt le, s akkor is eltalálta azokat, ha egyszerre több Katyusát lőttek ki célpontként. Igaz, ez a rakétatípus jóval lassúbb, s egyben nagyobb is (3 méteres), mint a mostani kísérletnél használt tüzérségi lövedék.
![]() |
A kutatók remélik, hogy a lézert hamarosan sikerül mozgathatóvá tenni, s akkor bárhol bevethetik az ellenséges rakéták és tüzérségi lövedékek ellen. "A nagy energiájú taktikai lézerek képesek megváltoztatni a csatamező arculatát" - nyilatkozta lelkesen a mostani, sikeres kísérlet után Joseph Cosumano tábornok, az amerikai Űr- és Rakétavédelmi Parancsnokság vezetője.
- Biatorbágy, Sasbérc út
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
Ausztriában 2004-től valamennyi autópályán működni fog az elektronikus útdíjbeszedő-rendszer.

Rovataink a Facebookon