Kedd este bemutatták a Mac mini frissített verzióját, valamint egy kiegészítőt az iPodhoz.
Közös alapokon
A gépet két változatban gyártják, alapból mindegyikben fél gigabájt memóriát, wifit, blutooth-t, firewire 400-as és 4 usb kimenetet, valamint gigabites ethernetet találunk. Az új Mac minik teljesítményét leginkább az integrált Intel GMA950-es grafikus mag foghatja vissza, ennek ereje vetekszik az öt évvel ezelőtti Geforce-okéval. Persze ezt a gépet nem játékokhoz tervezték, a grafikus mag teljesítménye pedig vélhetően elegendő lesz a Mac OS X vizuális effektusainak.
Az olcsóbbik gépbe az Intel mobilprocesszorának, a Pentium M-nek a legújabb változatát, a Core Solót építették, a csip 1,5 gigahertzen üzemel. Az erősebbik konfigurációban ugyanennek a kétmagos verzióját, a Core Duót találjuk (ezt építették a MacBook Próba és az iMacbe is), a processzor órajele 1,67 gigahertz.
Kevéssel drágább
Mindkét géphez jár az iMacnél megismert távirányító, valamint a Front Row szoftver, ezek segítségével távolról is irányíthatjuk a számítógépet. Az Apple szerint az erősebb mini négy-ötször gyorsabb elődjénél, de a gyengébbnél is legalább kétszeres a sebességnövekedés.
A másik újdonság az iPod hifi, a lejátszóhoz csatlakoztatható hangszórókészlet. A közel fél méter széles és 17 centi magas készülékbe két 80 milliméteres középsugárzót, és egy darab 130 milliméteres mélynyomót építettek, a hangszórókészlet mindegyik iPoddal kompatibilis. Darabja 350 dollárba került, ami itthon 100 ezer forint körüli árat jelent.