Négy gigabájt adat egy háromcentis lemezen

A Philips SFFO nevű lemezére négy gigabájtnyi adat préselhető, a hozzá való lejátszó pedig alig nagyobb, mint egy memóriakártya. A két éven belül megjelenő szabványnak köszönhetően egy mobiltelefonban is tárolható lesz akár öt kétórás mozifilm, 25 ezer fotó vagy 48 órányi zene.
A Philips a technikát titokban fejleszti Nagy-Britanniában, southamptoni kutatóközpontjában, tudta meg a New Scientist. A lemeznek egyelőre nincsen semmilyen hangzatos neve, egyelőre SFFO-nak hívják (Small Form Factor Optical).

Kék lézer

Múlt héten Japánban a Philips bemutatta a lemezt, hogy meggyőzze a kétkedőket: lehetséges négy gigabájtnyi adatot tárolni egy három centiméteres lemezen, és olyan apró lejátszót is lehet gyártani hozzá, mint egy memóriakártya.

Az SFFO-t a Philips a Blu-ray-kutatásai során fejlesztette ki. A rendszer ugyanazt a kék lézeres technikát használja, amit a következő generációs, nagyfelbontású videofelvevők számára fejlesztettek ki. A Blu-ray szabványt a Philips, a Panasonic, a Pioneer, a Samsung, a Sharp és a Sony is támogatja. Az optikai lemez törölhető és újraírható.

Ellenáll a rázkódásnak

A három centi átmérőjű lemez vastagsága megegyezik egy DVD-ével, de adatrögzítésre alkalmas rétege csupán 0,1 milliméter vastag, szemben a DVD 0,6 milliméterével. A Philips szerint emiatt kevésbé torzul a jel a lejátszó rázkódásakor.

Az SFFO-t ellenállóbbá teszi a rázkódással szemben az is, hogy az üveg és polimer lencse, mely a lézert fókuszálja, csupán 1,3 mm átmérőjű, harmadakkora, mint a DVD lencséje. Ennek köszönhetően a tömege csak mintegy tizede a DVD lencséjének, így egy elektromágnes könnyedén a megfelelő helyen tudja tartani.

A lejátszó jelenleg fél centi vastag, 5,6 cm hosszú és 3,4 cm széles. A lemez első változata csak egy-egy gigabájtot képes tárolni mindkét oldalán, de a DVD-knél már alkalmazott kettős rétegelési technika megduplázza majd ezt a kapacitást, összesen négy gigabájtra.

Olcsó lesz

Wayne Fletcher, a Philips southamptoni intézetének munkatársa szerint az SFFO két éven belül a piacra kerülhet. Chris Buma, a cég optikai részlegének vezetője szerint a lemezeket "pár centért" elő lehet majd állítani. A lejátszók kezdetben várhatóan 25 ezer forint körüli összegbe kerülnek majd, de az áruk a későbbiekben bizonyára csökkenni fog.

A Philips szerint csupán véletlen egybeesés, hogy a szintén kislemezes technológiákat fejlesztő coloradói cég, a DataPlay csődközeli helyzetbe jutott, mikor napvilágot láttak a Philips fejlesztéséről szóló hírek. A DataPlay 3,2 cm-es lemezének mindkét oldalára csak 250 megabájt fér el, és ezt a lemezt nem lehet törölni és újraírni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32