Az időutazás lehetséges?

A tulajdonos a háza alatt dolgozgatva talált rá Dr. J. S. Strauss gazdátlan időgépére. Mivel korábban kigyulladt, és a jelek szerint pár alkatrész is hiányzott belőle, gyorsan túladott rajta az Ebayen.
Annyi mindent lehet kapni az Ebayen: az elmúlt pár hónapban hírt adtunk már szarfeszületről, Scud-rakétáról, sőt eladó homlokokról is, most azonban előkerült a legizgalmasabb izé: az időgép.

Épp nem jó

Sietni már nem érdemes, az árverés lezárult, az időgép elkelt. Az oldalon található leírás szerint a szerkezetet 2239-ben készítette egy Dr. J. S. Strauss nevű férfi. A tulajdonos a háza alatt találta a műszert, miközben a fürdőszobáján ügyködött, de Strauss már nem volt a közelben. Az időgép egy korhadó faszekrényben hevert, elzárva a külvilágtól, néhány öreg fénykép társaságában. A tulajdonos a leírásban szemérmesen beismeri, hogy nem ért túl sokat az időgépekhez, de vizsgálatai alapján a gép kigyulladhatott valamikor az idő végtelenjében, éppen ezért most nem is működik a masina

Ráadásul minden jel szerint el is csórtak belőle pár fontosabb részegységet, de ebben már végképp nem biztos a tulajdonos. Maga az időgép nem túlságosan jelentős, mindössze 10 kiló az egész, fél méter magas, nagyjából ugyanilyen hosszú, és 25 centi mély, ami időgépek között valóban nem számít túlságosan nagynak (vö: Braun doktor DeLoreanja)

Ott maradt és letelepedett

Az időgép rövid történetéről annyit lehet tudni, hogy Dr. J. S. Strauss egy furcsa ötlettől vezérelve 2239-ből, illa berek, nádak, erek, a korai 1900-as évekbe röppent, ahol aztán lerohadt az időgép, mint már említettük, a tűztől, nyilván. A képek alapján az öreg Strauss végül – mit volt mit tenni - Dél-Kaliforniában telepedett le, ahol az eladó szerint szerzett pajtásokat, sőt, még pajtásnőket is.

Az időgép jelenlegi tulajdonosa 2004 decemberében találta a rozsdásodó, kiégett izét, egyből meg is próbálta működésre bírni, de nem ment, pedig még az autószerelő havert is segítségül hívta. Bár az eladó tisztában van vele, hogy korunk legnagyobb felfedezését tartja a kezében, nem tudta beindítani, ezért hát eladta az Ebayen.

Mint leírta, jól jön neki az extra pénz a fürdőszoba befejezéséhez. A cucc végül 647 dollárért, azaz 123 ezer forintért kelt el. Persze ha a vásárlónak van egy kis esze, megszereli, visszautazik az időben, kiássa magának az időgépet, és akkor már nem is kell megvennie a múltban. Vagy lesz két időgépe a jövőben.

Vagy valami.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25