Salamon
-1 °C
13 °C

Van választásunk

2007.11.29. 11:45
Kipróbáltuk a Zune második generációját, és megállapítottuk, hogy valódi alternatívája lehet az iPodnak. Kár, hogy hivatalosan ezt sem árulják majd Magyarországon, persze nem hivatalosan már beszerezhető.

Hogy is kezdtük az első generációnál? „Ha az iPod Drakula, akkor a Zune a fokhagyma. Ha az iPod Batman, akkor a Zune Joker. Ha az iPod Jenna Jameson, akkor a Zune a kankó, ha a Zune Rocco Siffredi, akkor az iPod a merevedési zavar.” Mindenki sokat várt a Microsoft mp3-lejátszójától, amit csak részben váltott valóra a készülék. Egyáltalán nem volt rossz, szerettük is, de nem nevezhettük áttörésnek. Legfeljebb jó választásnak abban az esetben, ha a vásárlónak hányhatnékja támadt az iPod szó hallatán. Az eladások sem döntögettek csúcsokat, teljesült az elvárás, egy éven belül sikerült egymillió Zune-t értékesíteni, de a készülék nem tarolta le a piacot. Ahhoz kevés volt.

Dolgoztak rajta

Biztosak voltunk benne, hogy a második generáció sokkal jobb lesz. A Microsoftnak van elég pénze ahhoz, hogy maga köré gyűjtse a legjobb fejlesztőket, és tanulva a kezdeti hibákból egy sokkal kiforrottabb készüléket dobjon piacra, akármilyen áron. Mit számít, ha veszteséges lesz a készülék? Az első menetben a legfontosabb a közösség létrehozása. A Zune II nagyobb kijelzővel, merevlemezzel, jobb irányítással, több funkcióval és fejlettebb vezetéknélküli képességekkel került piacra, ezzel párhuzamosan leárazták a régi modellt, ami rögtön az egyik legsikeresebb mp3-lejátszó lett az Amazonon. A közösség tehát elkezdett a gyártó köré gyűlni.

Megjött

A Notik.hu-nak hála pár héttel a nemzetközi premier után már itt is van a kezünkben az új Zune. És végre működik is, de hogy mekkora szívás volt a szoftver telepítése, azt már mindenki elolvashatta az Anyádat blogon. A program egyébként kényelmes, szép, meg kell szokni, mint az iTunes-t, amit eleinte utáltam, most meg már élni sem tudnék nélküle. Ugyanez van a Zune kliensével is, a Microsoft egyetlen generáció leforgása alatt megtanulta, hogyan kell jól átlátható programot készíteni, és bár az első fél órában gondot fog okozni még a szinkronizálás is, pár nap után a Zune szoftvere az élet részévé válhat.

A készülék valamivel kisebb, mint elődje, pontosabban vékonyabb, a kijelző mégis nagyobb lett, bár csak két collal: most már 3,2 van neki. A felület borítása jobb, ettől fényesebb is a kijelző, kár, hogy az ujjak több nyomot hagynak rajta, mint Afganisztánon a szovjet hadsereg. Összehasonlítottuk az iPod Touch-csal, mindkét készüléket egymás mellé raktuk, aztán megtapogattuk őket: kikapcsolt állapotban ugyanúgy látszott rajtuk az ujjunk, bekapcsolás után viszont a háttérvilágítás miatt a Touchról látszólag eltűntek a nyomok, a Zune-on meg ottmaradtak. Utóbbit persze nem kell tapogatni, mert nem érintőképernyős, ennek ellenére pár percenként törölgetni kellett a kijelzőt, hogy ne látszódjon az összes bűnjel rajta.

Minden egy helyen

A fényerő viszont remek, és az átdolgozott menü is az: szép nagy betűk jelzik a kategóriákat, minden egyértelmű, minden magától értetődő, a Zune kezelését még a borneói faszorrú majom is öt perc alatt megtanulná. Néha úgy tűnik, hogy a készülék túl sok információt zúdít ránk, a menük horizontálisan és vertikálisan is hosszúra nyúlnak, de ez is csak azért van, mert a Zune sokféle kategorizálást kínál.

Ez már szex

Ráadásul keresés közben segít barátunk, az új navigáció. A készülék irányítását a laptopok touchpadéhez hasonló felületen lehet elvégezni, pont ugyanúgy, mintha az egérkurzort irányítanánk, de itt a végtelen számú iránnyal szemben csak négy van: fel, le, jobbra, meg balra. Aki valódi érintésre vágyik, az nyomkodhatja is a felület széleit, szintén négy irányba, mert a touchpad gombként is funkcionál, de sokkal kényelmesebb az érintésérzékeny funkciót használni. Megkockáztatjuk, hogy a Zune irányítása jobb, mint az iPodé, de legalábbis van olyan jó.

A fülhallgató viszont a legellentmondásosabb darab, amivel valaha találkoztunk. Eleve úgy néz ki, mint egy orvosi műszer, ami arra hivatott, hogy kiszivattyúzza az ember agyát. Ráadásul úgy is működik. A gumigyűrűt mélyen be kell tuszkolnunk a fülünkbe, ami aztán olyan vákuumot hoz létre, hogy a neuronok csak komoly kapaszkodás árán tudnak a helyükön maradni. Ha meg nem nyomjuk be eléggé a kütyüt, kiesik a fülünkből, félmegoldás tehát nincs. A totális támadás után viszont teljesen elzár a külvilágtól a fülhallgató, alig néhány hang jut be, ráadásul a hangszórók sokkal szebben szólnak, mint a konkurensé (az iPod classic-tulajdonos Földes kolléga szerint például sokkal jobbak a basszusok és kiegyensúlyozottabb a hangzás), az élet tehát akár csodálatos is lehetne.

Hogy mégsem az, arról a fülhallgató vezetékének a borítása tehet. Egy textilszerű anyaggal vonták be a madzagot, amitől rendkívül esztétikus a szerkezet, csak túlságosan zajos. Ahogy a kábel hozzáér a ruhánkhoz, vagy saját magához, súrlódni kezd, a keletkezett zajt meg a füles a végére erősített gumihártyán keresztül egyenesen az agyunkba vezeti. Menet közben tehát a külvilágot szinte teljesen kizárhatjuk, a dalok remekül szólnak, de amint megmozdulunk, olyan hangot hallunk, mintha a kisagyban pár favágó esőerdőket fűrészelne. Ehhez jön még hozzá a majdnem hermetikus csöndben remekül megfigyelhető tüdőhang, nagyjából hasonló dolgokat hallhat egy őrült űrhajós a szkafanderében, mielőtt belezuhanna a Napba.

Végtelen szerelem vezeték nélkül

A készülék egy rakás extrát kínál, legalábbis az iPodhoz képest. Van benne például remekül működő rádió, ami automatikusan megtalálja az adókat, kár, hogy keveset: a szerkesztőségben csak négyet, a Danubiust, a Juventust meg két azonosíthatatlan rádiót, pedig ennél biztosan több van a világon. A legjobb viszont a wifi-szolgáltatás bővítése, az első generációnál ugyanis semmire sem volt jó a vezetéknélküli kapcsolat. Na jó, lehetett haverkodni a metrón, dalokat cserélni a egymás közt, nincs is annál romantikusabb, mint amikor a Zune-fiú átküldi a Endless Love-ot Lionel Richie-től, amire a Zune-lány visszaküldi a Don’t go braking my heartot Elton Johntól, aztán pár év, és jöhetnek a Zune-gyerekek. Mostantól azonban úgy lehet szinkronizálni a készüléket, hogy rá se dugjuk a számítógépre (igazi áttörésről persze akkor lehetne beszélni, ha a Microsoft mérnökei megoldották volna a vezeték nélküli töltést is, de az majd a 32. század kihívása lesz).

Főmenü és egyéb dolgok a galériában

Ezzel a funkcióval aztán már végképp az iPod classic fölé pozícionálta a gyártó a készüléket, ami részben sikerült is neki: nagyobb kijelző, beépített rádió, jó minőségű fülhallgató, használható wifi erősíti a lejátszót. A második generációs Zune-nak ugyanakkor van pár olyan hibája, ami miatt nem nevezhető jobbnak az Apple lejátszójánál: kövérebb és nagyobb annál, miközben lenyűgöző moziélményre még a 3,2 colos kijelzőn se lehet számítani. A fülhallgató zsinórja túlságosan zajos, és azt is nehéz megbocsátani, hogy a Zune nem használható háttértárként. Most már tényleg 1:1.

Zune II

A második generációs Zune valódi alternatívája lehet az iPodnak, mert ugyanannyival jobb az Apple kütyüjénél, mint amennyivel rosszabb annál.
 

70 ezer forint |Hivatalos Honlap

A Zune-t a Notik.hu-től kaptuk tesztelésre.