Itt a drótnélküli monitor

A nemrégiben piacra dobott tábla-PC után az e heti Las Vegas-i Comdex kiállításon a Microsoft egy újabb fejlesztését is bemutatja: a drótnélküli monitort.
A drótnélküli LCD-kijelzőkben egy Mira kódnév alatt fejlesztett Microsoft-szoftver fut, a Windows CE for Smart Displays, írta az ABCNews.com. Ennek révén a kijelzők vezeték nélkül is kommunikálni tudnak bármely Windows XP Professionalt futtató számítógéppel. A kapcsolat kétirányú, azaz a kijelző nem csak a megjelenítendő képeket képes fogadni, de érintőképernyőként is funkcionál, sőt gépeléshez meg tud jeleníteni egy virtuális billentyűzetet is.

Nem szabad összekeverni

Tábla PC
A monitorokban használt Wi-Fi szabvány 100-200 méteres körzetben képes adattovábbításra, így a hordozható kijelző segítségével a felhasználók otthon gyakorlatilag bárhol dolgozhatnak, nem kell a számítógép mellett üldögélniük. Sőt akár fűnyírás közben is elolvashatják emailjeiket, már akinek ehhez támadna kedve.

Megan Kidd, a Microsoft termékmenedzsere sietett leszögezni, hogy a tábla-PC-t és a drótnélküli monitort minden külső hasonlóságuk ellenére sem szabad összekeverni: az előző egy teljes értékű hordozható számítógép, míg az utóbbi inkább a monitor továbbfejlesztett változata, valójában csak az asztali PC felhasználási lehetőségeit bővíti.

Vannak előnyei

David Feldman, a Viewsonic monitorgyártó cég termékmenedzsere megjegyezte, hogy a különbségek ellenére a drótnélküli monitoroknak vannak előnyei a tábla-PC-kkel szemben is: elsősorban az áruk. A tábla-PC-k ára jelenleg 1995 dollárnál, a drótnélküli monitoroké 999 dollárnál kezdődik.

Tábla-PC
Emellett a felhasználóknak nem kell megküzdeniük a különböző hordozható és asztali gépek összekapcsolásának és a fájlok rendszervezésének problémáival, hiszen minden adatuk továbbra is a már meglévő gépükön marad. "Vannak előnyei annak, ha minden információnk egyetlen számítógépen tárolódik, viszont a drótnélküli képernyők segítségével a lakás számos pontjáról elérhetjük azt" - tette hozzá Feldman.

A Viewsonic két Airpanelnek elnevezett monitorja valószínűleg csak jövőre lesz elérhető, a 10 colos változat ára 999 dollár, a 15 colosé 1299 dollár lesz. Úgy tűnik, hogy a Fujitsu, a NEC, a Philips és a TriGem Computers is gyárt majd drótnélküli monitorokat, e nagy komputercégek a Comdexen ismertetik ezzel kapcsolatos hosszabb távú terveiket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37