Átadta a PHARE-támogatással, 8,25 millió eurós beruházással megvalósuló országos bírósági informatikai hálózat tesztrendszerét az Albacomp Rt. szerdán Székesfehérvárott. A 111 helyi és 20 munkaügyi bíróságot, valamint a hivatalt átfogó egységes informatikai rendszer megvalósításával jelentősen felgyorsul a bírósági ügyintézés és a hivatali ügyvitel. A rendszer gyors és megbízható adatáramlást és kommunikációt biztosít az egyes bíróságok és a partnerintézmények között, lehetőséget teremt ezáltal az európai igazságügyi információs rendszerekbe történő bekapcsolódásra, valamint segíti a bírák távoktatását és önképzését.
A két ütemből, az infrastruktúra kiépítéséből és az alkalmazások megteremtéséből álló projekt megvalósítását versenykiíráson nyerte el az Albacomp Rt. Koródi Bálint, a tavaly 12 milliárd forint konszolidált árbevételt produkáló székesfehérvári cég vezérigazgatója elmondta: november 1-jéig végeznek a rendszer első ütemének megvalósításával, azaz elkészülnek a hálózat, a központi szerver számítógépek, valamint a mintegy 1400 munkaállomás telepítésével és befejezik a felhasználók oktatását. A második ütemben az alkalmazásfejlesztés valósul meg, ennek eredményeként 2004. január1-jétől alakul át a teljes bírósági munka.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
Rovataink a Facebookon