A svédeket nem érdekli a mobilinternet

MTI
Svédország éllovasnak számít mind az internet, mind a mobiltelefónia elterjedtsége terén, a mobil-internet iránt azonban nem mutatnak túlzott érdeklődést a svédek. Az IT Research kutatóintézet felmérése szerint a folyamatos internet kapcsolatot biztosító GPRS mobilkészülékek vásárlóinak mindössze 15 százaléka alkalmazza a technológiát. A többiek csak a hagyományos mobiltelefon szolgáltatásokra, a szóbeli kommunikációra és az SMS üzenetek küldésére szorítkoznak.

2001-ben 237 ezer GPRS készüléket értékesítettek Svédországban, az idén az első negyedévben pedig 145 ezer darab kelt el. A második negyedév folyamán az értékesített GPRS készülékek száma tovább emelkedett, a technológiát aktívan használó előfizetők aránya azonban változatlanul a 15 százaléknál stagnál. Svédországban összesen több mint hétmillió mobiltelefon előfizető van. A három svéd mobilszolgáltató, a Telia, a Tele2 és a Vodafone közül egyik sem hozta nyilvánosságra GPRS előfizetőinek a számát.

A használat alacsony arányának több oka is lehet. Egyrészt viszonylag alacsony a felhasználók számára vonzó mobil adatszolgáltatások elterjedtsége, másrészt a mobilszolgáltatók nem is nagyon igyekeznek felhívni az előfizetők figyelmét a GPRS szolgáltatások előnyeire mert azok tetemes bevételkiesést okozhatnának nekik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19