Otthagyta a kiadót a Chip magazin szerkesztősége

MTI
A számítástechnikával foglalkozó Chip magazin annak ellenére is folyamatosan megjelenik a jövőben, hogy a közelmúltban a teljes szerkesztősége kivált a lap kiadója, a Vogel Publishing Kft. kötelékéből - közölte Carsten Gerlach, a társaság ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Carsten Gerlach az ügy háttereként elmondta: a korábbi ügyvezető igazgatót, Ivanov Pétert augusztus 22-én váltották le posztjáról azért, mert a német tulajdonos úgy látta, nem a kiadó érdekeit tartja elsődlegesnek. Ezt követően a szerkesztőségi stáb felállt, s most új név alatt, új, a Chiphez hasonló magazinok kiadásában és szerkesztésében működik közre. A hazai lappiacon hasonló esemény 1998-ban történt, amikor az Internetto teljes szerkesztősége Nyíró András vezetésével elhagyta az IDG kiadót, és megalapította az Indexet.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: nemcsak az üzleti erkölcs szempontjából ítélik el a történteket, jogi lépéseket is tesznek érdekeik védelmében. Hozzátette: kárukat még nem tudja összegszerűen meghatározni, hiszen most vizsgálják, mekkora anyagi veszteség érte őket. A Magyarországon 1989-ben indított Chip magazinnak 10 ezer előfizetője és havonta összesen mintegy 25 ezer vásárlója van, valamint 100 ezres olvasótáborral rendelkezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája