Chello Szombathelyen és Sopronban is

Index
A UPC Magyarország csütörtökön bejelentette, hogy szélessávú internet-szolgáltatása, a Chello immár kilenc magyar városban érhető el. Budapest, Budaörs és Miskolc után Szombathelyen és Sopronban is van Chello, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán és Nagykanizsán pedig a UPC Broadband nevű szolgáltatásának előfizetői térhetnek át Chellóra. A UPC szélessávú internet-szolgáltatása a kilenc városban közel félmillió háztartás számára hozzáférhető. A 2000 novemberében indított Chello szolgáltatásnak 2001. végére már több mint tízezer budapesti, budaörsi és miskolci előfizetője volt. 2002. június 30-án ez a szám megközelítette a húszezret, azaz az előfizetők száma alig hat hónap alatt a kétszeresére nőtt. A UPC Magyarország mintegy 40 település több mint 650 ezer háztartásának kábeltelevíziós szolgáltatásáról gondoskodik, illetve Chello néven 9 városban nagysebességű internethozzáférési, valamint UPC Direct néven az egész ország területén digitális műholdas televíziós szolgáltatást nyújt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25