Pálmaház tisztítja a szennyvizet

MTI
A szennyvíztisztítással foglalkozó Körte-Organica Környezettechnológiák Rt. az idén 1,7 milliárd forint árbevételt tervez, ami 500 millió forinttal haladja meg a megelőző évi forgalmat - közölte Bodnár Attila, az rt. elnöke az MTI-vel.

Elmondta: az árbevétel egyharmada szennyvízipari vegyszerek forgalmazásából, valamint cégeknek nyújtott szennyvíztisztítási szolgáltatásokból, a másik egyharmada pedig saját szabadalom alapján gyártott ipari szennyvíztisztítók kivitelezéséből származik. Az árbevétel fennmaradó hányada az úgynevezett Élőgépek elnevezésű, speciális szennyvíztisztítást szolgáló környezetvédelmi létesítmények eladásából adódik. Magyarországon jelenleg egy ilyen létesítmény működik, a nagytétényi sertéshizlalda területén. Ősszel adják át Nógrád megyében a másik ilyen létesítményt, ami három település szennyvizét tisztítja majd környezetbarát módon.

Bodnár Attila szólt arról, hogy cégük tervei alapján épül Ausztriában egy idegenforgalmi látványosságnak is beillő bioszennyvíztisztító is. A tavasszal elkészülő építmény külső megjelenésében egy pálmaházra hasonlít, miközben a gazdaságossági feltételeknek megfelelve a legmagasabb szintű tisztítási fokozatra lesz képes. Az Élőgépek technológiájához hasonló tisztításban kagylók, csigák és halak is részt vesznek majd úgy, hogy az ultraviola fénnyel végzett fertőtlenítés után a megtisztított szennyvíz egy öntözővíz-tározóként működő látványtóba kerül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19