Megtalálták az AIDS-el szembeni természetes immunitás okát

MTI
Sikerült azonosítani, hogy mi okozza az AIDS-szel szembeni természetes ellenállóképességet - jelentették be csütörtökön New Yorkban.
A New York-i Rockefeller egyetem AIDS-kutató központjában (ADARC) hosszú évek óta vizsgálták, hogy az AIDS-szel fertőzött emberek néhány százaléka miért nem betegszik meg, noha sokan közülük évtizedek óta hordozzák a halálos vírust.
A tudósok a 15 éves fáradozás eredményeként azonosították azt az anyagot, amely ezt a természetes immunitást lehetővé teszi: egy vegyületet, amely három, alpha-defensinnek nevezett proteinből áll. Az amerikai és kínai kutatókból álló tudós csoportnak sikerült elszigetelniük az említett proteineket, amelyeket alpha-1, alpha-2 és alpha-3 defensinnek neveztek el. Az immunrendszer úgynevezett CD8 T-sejtjei termelik ezeket a proteineket, amelyek meggátolják a vírus elszaporodását.
A hatásosabb gyógyszerek lehetoségével kecsegtető jó hírt Aaron Diamond, a New York-i Rockefeller Egyetem AIDS Kutató Központ (ADARC) igazgatója jelentette be. Hangsúlyozta azonban, hogy szó sincs végleges gyógymódról, hanem csak egy újabb fegyverrel bővülhet az AIDS elleni küzdelem arzenálja.
A tudósok egyelőre még nem teljesen biztosak abban, hogy ezek a proteinek pontosan hogyan blokkolják a vírust, a kutatások erről tovább folytatódnak. Linqi Zhang professzor, a tudóscsoport vezetője a Science tudományos folyóirat pénteken megjelenő legfrissebb számában részletes cikkben számol be a kutatások eredményeiről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31