A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalával együttműködve 2001-ben a Magyar Madártani Egyesület (MME) kiemelt szerepelt vállalt a Natura 2000 hálózat magyarországi létrehozásában, a hálózat Különleges Madárvédelmi Területek javasolt listájának összeállításával. Az MME egyik legfontosabb célja, hogy pontos tájékoztatást adjon mind a döntéshozók, mind pedig a különböző gazdasági érdekcsoportok számára a természetvédelemmel összefüggő uniós kötelezettségekről, különös tekintettel a Natura 2000 hálózatra. A tatai, valamint a napokban Budapesten, Szegeden és Miskolcon megnyíló Természeti örökségünk védelme az Európai Unióban című tárlatok ezekről a tervekről tájékoztatják az érdeklődőket.
Európai madármegfigyelő nap idén is
Az idén is - ahogy az elmúlt tíz évben - október első hétvégéjén, 5-én tartják meg az Európai Madármegfigyelő Napot, az országban csaknem félszáz helyen - mondta el Csonka Péter, a Magyar Madártani Egyesület Komárom-Esztergom Megyei csoportjának titkára az MTI-nek. A központi rendezvényt a Tata és Naszály közötti ferencmajori halastavaknál rendezik. Az események legfontosabb célja az őszi madárvonulás megfigyelése, amellyel felhívják a társadalom figyelmét a madár- és természetvédelem fontosságára. A szakember tájékoztatása szerint a madármegfigyelő napot Európa 31 országában rendezik meg az idén.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31