Számítógépet kap minden parókia

MTI
A Hajdú-Bihar megyei Vámospércsen az IBM Magyarország támogatásával olyan számítógépet és programot adtak át a helyi óvodának, amelynek segítségével a kisgyerekek már iskolás korukra megtanulják a számítógép kezelését, közölte Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára pénteken Debrecenben sajtótájékoztatón.

Csepeli György hangsúlyozta: a kormány második száznapos programja keretében ez év december 31-ig minden településen, ahol az technikailag megoldható, megteremtik az internet-hozzáférést az önkormányzatok számára. "Egyúttal arra kérjük a helyhatóságokat, hogy a hét egy napján biztosítsanak lehetőségeket a településen élő gyerekeknek és családoknak a világháló használatára" - tette hozzá. A politikai államtitkár tájékoztatása szerint ez az program 1,9 milliárd forintba kerül.

Csepeli György bejelentette: levélben fordult az egyházakhoz, mert szeretnének a jövő évtől minden egyházközséget, parókiát számítógéppel ellátni. Az egyházaktól ugyanazt kérik, mint az önkormányzatoktól, vagyis, hogy a hét egy napján tegyék lehetővé a gyermekek és a családok számára az internet használatát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25