November végére kiépül a bírósági informatikai rendszer
November végére teljesen kiépül a 153 bíróságot és partnerintézményt, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalát érintő, 3,5 millió eurós PHARE-támogatással megvalósuló Justicia.Net informatikai hálózat- és szoftverrendszer - hangzott el a Zala Megyei Bíróságon tartott tájékoztatón csütörtökön.
Az Európai Bizottság Magyarországi Delegációja és az OIT képviselői csütörtöki zalaegerszegi szemléjüket követő tájékoztatón elismerően szóltak a Zala megyei és városi bíróságokon lezajlott informatikai fejlesztésről.
Klaus Steiner, a magyarországi delegáció szakértője elmondta: a Justicia.Net projekt jól működik Zalában és kifogástalan volt a bírósági személyzet, valamint az informatikusok felkészítése.
A sajtótájékoztatón közölték: a 8,25 millió euró összköltségű, ezen belül 3,5 millió eurós PHARE-támogatású fejlesztés révén nemcsak a perirat- és okmányanyagok kezelési ideje és a bírói eljárás rövidül le, hanem felgyorsul a bíróságok és partnereik közötti információs és munkakapcsolat is.
Ezen kívül megnyílik a lehetőség az európai igazságügyi információs rendszerekbe történő bekapcsolódáshoz, valamint a bírák távoktatásának és önképzésének hatékony támogatásához.
Erményi Lajos, a Legfelsőbb Bíróság főtitkára elmondta: az alkalmazás-fejlesztéssel 1,5-2 év múlva lehetőség lesz az elektronikus aktaátvételre is, a későbbiekben pedig - a megfelelő jogszabály módosítás és beruházás révén - a zárt láncú számítógépes tanúmeghallgatásra.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25