eGeneráció - informatika a gyermekekért pályázat
A védőnői szolgálatok munkájának informatikai úton történő segítése a célja annak az egymilliárd forintos keretösszegű pályázatnak, amelyet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium hirdetett meg.
Az eGeneráció - informatika a gyermekekért pályázat feltételeit a Magyar Védőnők Egyesületének keddi elnökségi ülésén ismertették.
A pályázat célja az érintettek számára az esélyegyenlőség biztosítása az információs társadalomban nélkülözhetetlen kézségek elsajátításához, a tudásalapú társadalomban való versenyképességhez.
A felhívás keretében önálló védőnői szolgálatok és fenntartóik pályázhatnak hordozható számítógépre, kivetítőre, multimédiás bemutatókhoz szükséges szoftverekre, valamint havi legfeljebb 40 óra internet-szolgáltatásra.
Az informatikai tárca MTI-hez eljutatott tájékoztatása szerint a pályázó védőnői szolgálatoknak vállalniuk kell, hogy a kismamáknak és a gyermeküket nevelőknek rendszeres előadásokat tartanak a számítógép adta lehetőségek kihasználásával, valamint kiképeznek egy személyt a gép kezelésére. Vállalniuk kell továbbá az informatikai eszköz üzemeltetésével járó költségeket is.
A pályázatokról további információt az érdeklődők a http://www.ihm.gov.hu internetes címen találhatnak.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04