Az internetre indul az Xbox

Reuters
A Microsoft pénteken indítja el az Xbox játékkonzolhoz tartozó online szolgáltatását, az Xbox Live-ot. Egy éves előfizetés a szolgáltatásra 49 dollárba kerül, a felhasználók ezért két játékdemót, és egy olyan kommunikációs készletet is kapnak, mellyel élőben társaloghatnak a rendszeren keresztül. A Tokióban, Londonban és Redmondban elhelyezett szerverek egymillió felhasználót tudnak kiszolgálni, közülük egyszerre 250 ezren játszhatnak. A cég arra számít, hogy év végéig körülbelül 100 ezer játékos csatlakozik a rendszerhez. Az év végéig kilenc Xbox Live-ot támogató játékszoftver jelenhet meg, köztük az Unreal Championship című FPS is.

A Microsoft az elkövetkező öt évben 2 milliárd dollárt kíván költeni az Xbox-projektre. A konzol az amerikai piacon egyébként továbbra is csak második a Sony PlayStation 2-je mögött, a Microsoft otthoni szórakoztató termékeket gyártó részlege az előző negyedévben 177 millió dollár veszteséggel zárt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32