Újabb kört nyit a Sony a konzolháborúban

Heise.de
A Sony bejelentette, hogy Japánban a karácsonyi szezonra tekintettel most csütörtökön csökkenteni fogják a Playstation 2 árát. A pontos összeg még nem ismert, a Sony egyik szóvivője szerint az árcédula több ezer jennel módosul, jelentette a Bloomberg. Az XBox Japánban 24800 jenes (203 eurós) árával éppen annyiba kerül minr a PS2. A Nintendo GameCube átszámítva 162 euróba kerül. Európában nem tervezik a Playstation 2 árának karácsony előtti csökkentését. A Sony súlyos árharcba keveredett a Microsofttal, mióta a szoftvergyártó jó egy évvel ezelőtt piacra dobta XBox elnevezésű játékkonzolját. A két konkurens legutóbb augusztusban jelentett be csaknem egyidőben egy 50 eurós árcsökkentést. Azóta Németországban például 249 euróért kaphatóak a bevezetésükkor 400-500 euróért vesztegetett játékgépek. A Sony Japánban az elmúlt negyedévben a PS2 értékesítésének kereken 10 százalékos csökkenését volt kénytelen elkönyvelni. Európában és a tengerentúlon azonban lényegesen jobban szerepel a piacvezető játékkonzol.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32