Teleházak létesültek 12 szabolcsi településen

MTI
Befejeződött a közösségi információs és telekommunikációs szolgáltató központok kialakítása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a térségi munkaügyi központ anyagi támogatásával tizenkét - ötezer lakos alatti - településen hoztak létre teleházat. Temesfalvi Miklós, a szervezet igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: községenként 4 millió forinttal segítették - pályázat útján - a számítástechnikai centrumok létrehozását és működtetését vállaló önkormányzatok, civil szervezetek, illetve közhasznú társaságok beruházását.

A munkaügyi központ emellett három évre, 60 millió forint összeggel átvállalta a teleházakban foglalkoztatott két-két dolgozó bérköltségét és annak járulékait. Az alkalmazottakat a regisztrált munkanélküliek közül választották ki, akiket kiképzett a szervezet a feladat ellátására.

Az információs és telekommunikációs központokat az idei első fél évben 22 ezren keresték fel, így a szakemberek szerint év végéig meghaladja majd a szolgáltatást igénybe vevők száma az 50 ezret.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04