A számítógépes oktatás nem javítja a teljesítményt

Napi Online
Izrael egyes általános és középiskoláiban az Egyesült Államokból érkezett és hazai kutatók vizsgálták, vajon javult-e a diákok teljesítménye annak köszönhetően, hogy számítógépeket használnak az oktatásban. Tizenhárom éves tanulók matematikaóráit és tesztjeit vetették össze, olyanokét, akik használtak komputert, olyanokéval, akik nem.

A felmérés két fő eredményt adott. Először is kiderült, hogy a tanítási módszerek nem változtak lényegesen az új eszköz bevezetése nyomán; másodszor, a kutatók kénytelenek voltak megállapítani, hogy a komputeres diákok eredményei nem jobbak, sőt rendre rosszabbak, mint a hagyományos módon tanuló diákokéi.

A tanulmány szerzői három lehetséges magyarázatot említenek. Az első elméleti lehetőség, hogy a számítógépek beszerzése más oktatási erőforrásoktól vonta el a pénzt. Ez jelen esetben nem jó kifogás, mert a vizsgált iskolákba adományként (az izraeli lottófogadás bevételeiből) érkeztek a komputerek, így nem érintették azok normális költségvetését. A másik lehetséges magyarázat szerint időre van szükség ahhoz, hogy a komputerek érezhetően befolyásolják az oktatás színvonalát. Ez azért kétséges, mert a gépek elég régen voltak az iskolákban ahhoz, hogy integrálódjanak az oktatásba. Végül a harmadik, a legkézenfekvőbb feltevés szerint a komputerek nem jobb és nem rosszabb tanítási segédeszközök, mint bármi más.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25