Kezelhető az időskori vakság

MTI
Új gyógyszert fejlesztett ki egy olasz és magyar szemorvosokból álló kutatócsoport az időskori szemfenéki meszesedés (macula-degeneráció) kezelésére - tájékoztatta szerdán az MTI-t Fehér János, Rómában élő szemész professzor.

A Római La Sapienza egyetem szemklinikájának vendégprofesszora, a kutatócsoport vezetője a napokban Londonban, biokémikusok és gyógyszerkutatók nemzetközi konferenciáján számolt be arról, hogy az említett gyógyszer klinikai kipróbálása most fejeződött be sikerrel a Pécsi Egyetem Szemklinikáján.

Mint Fehér János elmondta, az időskori macula-degeneráció nem más, mint a látóhártya központi részének időskori elfajulása, az iparilag fejlett országokban ez a betegség első helyen áll a vakság okai között. Míg a hatvan évesek körében 0,5 százalékban fordul elő, addig a nyolcvan év fölöttieknek a 15 százalékát támadja meg ez a kór, amely már a korai stádiumban lehetetlenné teszi az olvasást, az apróbb tárgyak és a színek felismerését, a gépkocsivezetést és a televízió élvezetét.

A macula-degeneráció a nők és általában a világos szeműek között gyakori, de néhány életmódi sajátosság, így az erős dohányzás, akárcsak a zsírokban gazdag, vitaminokban szegény étkezés is hozzájárul a betegség kialakulásához. Az évek alatt lassan előrehaladó betegséget eddig még semmilyen gyógymód nem volt képes hatékonyan feltartóztatni.

Az olasz és a magyar kutatócsoport munkájának eredményeként megfigyelhető volt, hogy a macula-degeneráció korai stádiumában elkezdett kezelés megállította a romlást, sőt, egy éves kezelés után a betegek jelentős részénél kisebb javulás is tapasztalható volt. Minden remény megvan arra, hogy a magyar szembetegek közül ne csak a klinikai kipróbálás résztvevői, hanem más betegek is hozzájuthassanak majd ehhez a gyógyszerhez - mondta Fehér János, aki szerint Magyarországon 60-80 ezer idős ember látása menthető meg ezzel a kezeléssel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47