Januárban nyit a Hallgatói Információs Központ

MTI
Tesztelhetik a diákok a hallgatói információs központ rendszerét a teljes körű megnyitás előtt, az érdeklődők december 13. és 20. között regisztrálhatják magukat. A Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ a felsőoktatás résztvevői számára 2003. január 3-án nyitja meg kapuit.

Az oktatási tárca háttérintézményének célja, hogy a hallgatókat, oktatókat, és kutatókat segítse az információk, a tudás megszerzésében.

A tesztre jelentkezőket 30 számítógép várja, amelyekről korlátozás nélkül elérhetik a világhálót, és megismerkedhetnek az elektronikus információs szolgáltatás által ingyenesen közzétett tudományos keresőrendszerekkel. A tesztelésen résztvevők regisztrációja ingyenes és egy évig érvényes.

Rohrböck Kinga, kommunikációs referens az MTI-nek elmondta: a központot december 12-én Magyar Bálint oktatási miniszter avatja fel.

A 1,5 milliárd forintos beruházással kialakított központ 6800 négyzetméteren hétfőtől szombatig reggel 8-tól este 11 óráig várja a diákokat. A hallgatók számára 300 számítógépen ingyenes internet-elérhetőség, és elektronikus információs szolgáltatás áll majd rendelkezésre. A központ kialakításához az informatikai tárca 200 millió forinttal járult hozzá.

A központban ezentúl jegyzet- és könyvesbolt, fénymásoló szolgáltatás, valamint kávéház is helyet kapott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19