Az idén több mint háromezren keresték fel a mintegy 150 hektáros, védett területen kialakított, a Somogy megyei Petesmalomban lévő vidraparkot. Tömösváry Tibor, a Somogy Megyei Természetvédelmi Szervezet elnöke az MTI-vel közölte: a szervezet tulajdonában lévő vidraparkot négy évvel ezelőtt nyitották meg a látogatók előtt. Azóta nem csak a környékből, de az ország legkülönbözőbb helyeiről érkeznek a látogatók, köztük óvodás- és iskoláscsoportok, hogy természetes élőhelyükön figyeljék meg a vidrákat és a ritka madarakat - mondta a szervezet elnöke. Hozzátette: a vidrapark központjában lévő tanyán mind több őshonos háziállattal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, az időközben felépült oktatóteremben pedig előadásokat, foglalkozásokat tartanak az itt élő állatokról és növényekről. A természetvédelmi szakember szrint a tanösvényeken újabb megfigyelőkunyhókat és magasleseket szeretnének felállítani, továbbá terveznek egy lepke-tanösvényt. A látványosság kialakításához francia támogatóiktól már kaptak ígéretet a somogyi természetvédők, magyar forrásokra pedig pályázatot nyújtottak be
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon