Milliós büntetés egy amerikai biotech cégnek

AP
Egy amerikai biotechnológiai céget több mint három millió dolláros büntetés megfizetésére kötelezte a szövetségi mezőgazdasági minisztérium (USDA). ProdiGene ugyanis állati oltóanyagot termelő genetikailag módosított búzát és emberi fogyasztásra szánt szóját kevert össze.

A szennyezett szója kiszállítását pénteken állították le, és nyomban negyedmillió dolláros büntetést szabtak ki. A ProdiGene ezen kívül köteles megtéríteni a beszennyezett félmillió tő szójabab 2,7 millió dolláros értékét, illetve a növények megsemmisítését.

A biotechnológiai cég a minisztériummal kötött megállapodása szerint vállalta, hogy kifizeti a büntetéseket, és nem nyújt be fellebbezést. A texasi cég ügyvezetője az AP jelentése szerint bocsánatot kért a hiba miatt. A 2000-ben elfogadott Plant Protection Act pontosan szabályozza a genetikailag módosított növények ültetését és szállítását. A ProdiGene abba is beleegyezett, hogy egymilliárd dolláros kötelezettséget vállal a termékei által a jövőben esetleg okozott problémák elhárítására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25