Ritka madarak érkeztek Csongrád megyébe

MTI
Néhány nagyon ritka madárvendég érkezett a napokban Csongrád megyébe, közülük a madarászok szerint a legrendkívülibb a pusztai sas felbukkanása. Kókai Károly, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei csoportjának szakembere az MTI-nek pénteken elmondta: egy idősebb példányt a tömörkényi Csaj-tavon figyeltek meg. Tájékoztatása szerint ez a közepes testméretű sas Eurázsia sztyeppe zónájában fészkel, Kelet-Ukrajnától Hátsó-India északi feléig. Magyarországi előfordulásainak száma 30 alatt van: vagy az 1-2 éves, rendszertelenül kóborló egyedek jutnak el az országba, vagy azok, amelyek dél-nyugati irányú vonulásuk során kissé nyugatabbra sodródnak. A pusztai sasok zöme ugyanis a Kaukázuson és Izraelen át Kelet-Afrikába vonul telelni.

Két érdekes és meglehetősen ritka sirályféle is megjelent a szegedi Fehértó és a szegedi Fertő halastavain: az egyik a dankasirály méretű csüllő, amely az északi nagy madárszigetek tömeges költőfaja, s a szárazföldre ritkán vetődik. Elvétve lehet találkozni Csongrádban az ezüstsirállyal is, amely Észak- és Nyugat-Európa tengerpartjain költ. A madarászok meglepőnek tartják, hogy még mindig több mint 22 ezer daru "húz be" éjszakázni a szegedi Fehértóra, számuk egy hónapja folyamatosan 20 ezer fölött van a megyében. Kókai Károly szerint ez azért érdekes, mert a darvak ilyen hosszú ideig, ekkora tömegben nem szoktak időzni a Dél-Alföldön. Két évvel ezelőtt télen ugyan 25 ezer daru volt a szegedi Fehértavon, de csak néhány napig.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19