Két héten belül születik az első klónbébi a raeliánusok szerint

MTI
Az első klónbébi két héten belül megszülethet Kanadában a québeci székhelyű raeliánus szekta szerint. Brigitte Boisselier biokémikus, a szekta által 1997-ben emberklónozásra létrehozott, Las Vegasban bejegyzett Clonaid cég vezetője a kanadai CTV csatornának csütörtök este azt mondta, hogy 14 napon belül megszületik egy olyan kislány, aki "genetikai mása" 30 éves amerikai édesanyjának. A szülésnél feltehetőleg császármetszést alkalmaznak majd. Boisselier asszony (aki egyben püspöke a szektának) szerdán már jelezte, hogy hamarosan szül öt olyan nő, aki beültetett klónozott magzatot hord a szíve alatt. A szektát a hívek által Rael néven emlegetett Claude Vorilhon francia újságíró alapította, aki Québecben él.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32