Ditzendy Károly Arisztid ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta, a jórészt állami forrásokból működő társaság a közhasznú és közcélú szervezetek kommunikációs szolgáltatójaként szerepet kíván vállalni a civil szféra megerősítésében, ezért kibővített szolgáltatási és ügyfélkörrel folytatja a jövőben munkáját. Várakozásaik szerint a következő egy-két évben, a kormányzati szervekkel kötött megállapodásoktól függően, 5-15 ezer felhasználó számára tudnak majd internetes szolgáltatásokat nyújtani. Ezek közé tartozik például az adott szervezet elektronikus levelezési rendszerének kiépítése, vagy a közösségek saját világhálós honlapjának elérhetővé tétele.
A CivilPort programját az érdeklődők a www.ngo.hu világhálós szolgáltató központon keresztül kísérhetik figyelemmel.