Egésznapos programozói verseny a BME-n

Index
2003.03.07. 10:28
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Magyar Villamosmérnök-hallgatók Egyesületének és a Schönherz Kollégium Számítástechnikai Körének szervezésében 2003. május 16. és 18. között tartják meg a III. BME Nemzetközi Nyílt 24 órás Programozói Csapatversenyt.

A Fornax Rt. által támogatott programozói verseny elsődleges célja az, hogy informatikushallgatóknak és már végzett, az iparban dolgozó profiknak lehetőséget nyújtson önmaguk határainak megismerésére extrém körülmények között.

A 4000 euró összdíjazású verseny háromfős csapatok között zajlik, és pontosan 24 óráig tart. A számos részfeladat egy probléma köré épül, melynek megoldása a résztvevők részéről széles körű informatikai ismereteket igényel, ideértve a programtervezést, kódolást, hálózati ismereteket, valamint a mesterséges intelligenciát is. Az alapszintű ismeretek készségszintű használata létkérdés, szükséges ugyanakkor, hogy képesek legyenek a verseny ideje alatt a rendelkezésükre bocsátott írott anyagok önálló feldolgozásával új ismeretek elsajátítására is.

A fejlett problémamegoldó-készség ilyen esetben szintén nélkülözhetetlen. A csapatok a verseny ideje alatt tetszőleges fejlesztő eszközöket és segédanyagokat használhatnak, a feladatot a helyszínen üzembe helyezett, saját számítógépeiken oldják meg, úgy, hogy természetesen semmilyen külső segítséget nem vehetnek igénybe; internet, mobiltelefon nem használható.

"Az informatika világában gyakorlat, hogy olyan versenyt írnak ki, ahol adott idő alatt kell valamilyen feladatot megoldani. Ritkaság azonban a miénkhez hasonló versenykiírás, hiszen a 24 órás megállás nélküli programozás során nem csak a tudás, a programozói tehetség számít, hanem az is, hogy a résztvevők mennyire bírják a fokozott fizikai és pszichikai igénybevételt." mondta Benedek Balázs, a verseny főszervezője. A három éve indult kezdeményezés egyre jelentősebb eseménnyé nőtt: a szervezők idén először nemzetközi szinten hirdetik meg a versenyt, a világ bármely országából lehet jelentkezni. A várható fokozott érdeklődés miatt április 12-én elő válogatóra kerül sor az interneten keresztül, amelyet követően a legjobb 40 csapat vesz részt a május 16. és 18. között Budapesten megrendezésre kerülő versenyen.



  • Tippek
  • Hírek