Programozói versenyt hirdet az IBM

2003.03.26. 14:29
Az IBM Magyarországi Kft. programozási bajnokságot hirdet a magyarországi egyetemek, főiskolák diákjai számára. A 48 órás, háromfős csapatok közt zajló versenyre a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karán kerül sor, 2003. április 25-én 14 órától 2003. április 27-én 14 óráig.

Idén a kiválasztott terület a környezet- és természetvédelem, a programozási feladatokat e tevékenységekben érintett non-profit szervezetek fogalmazzák meg. A verseny két korcsoportban folyik, a legfeljebb harmadéves egyetemi vagy főiskolai hallgatók első, a többiek a második csoportba kerülnek. Az IBM célja a verseny meghirdetésével, hogy támogassa a hazai fejlesztőket, együttműködjön a csapatokat felkészítő tanárokkal, és erősítse kapcsolatait az oktatási intézményekkel. A cég nem titkolja azt sem, hogy saját szakmai utánpótlását is megtalálhatja az indulók között.

A verseny során létrehozott programok többségének forráskódját ingyenesen elérhetővé teszik az interneten. A díjazottak SuSE Linux operációs rendszert és IBM szoftvereket kapnak, az első helyezettek személyi számítógépet is nyernek. Az első három díjazottat felkészítő tanárok egyéves IBM ösztöndíjban részesülnek.

A versenyre a csapatok az attila_andresi@hu.ibm.com e-mail címen 2003. március 24-én 0 óra és április 7-én 24 óra között jelentkezhetnek. A versenyre szakértők jelentkezését is várják, 2003. április 10-én 24 óráig. A szakértők a versenyzőket segíthetik a verseny alatt, de a versenyzői kérdésére érkezett választ mindenki megtekintheti az esélyegyenlőség biztosítása érdekében.

A versenyen a SuSE V8.1 operációs rendszer, az IBM DB2 8.1 adatbázis-kezelő, WebSphere Application Server V5, vagy WebSphere Studio Application Developer V5, továbbá Java fejlesztői környezet használható.



  • Tippek
  • Bankszámla