Árpád
-2 °C
4 °C

Schröder az internetbűnözés ellen

MTI
2000.10.26. 19:11
A német kancellár szerint globális szabályokat kell kidolgozni az interneten terjedő bűnözés visszaszorítására, a vezető ipari hatalmak szakérői szerint azonban még csak nem is körvonalazódik egyetértés ebben a kérdésben az egyes országok között. Gerhard Schröder csütörtöki hannoveri beszédében azt mondta: az internetbűnözés mára világproblémává vált, a ellene folytatott harc is globális intézkedéseket, jobb nemzetközi együttműködést és kötelező érvényű minimum-szabályozókat követel. Az ellenzéki CSU internet-ügyekért felelős szóvivője nyilatkozatban fejtette ki, hogy elsősorban a gyermekpornográfia és a kemény pornó ellen kellene nemzetközi egyezményekkel fellépni. Martin Mayer szerint emellett az erőszakra buzdító felhívásoknak és például az atombombagyártási leírásának sem szabadna megjelennie a világhálón.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?