Az online bűnözés 200 millió eurós kárt okozott Ausztriában

MTI
Tavaly 200 millió euró (kb. 49 milliárd forint) kárt okozott Ausztriában a számítógépes bűnözés, írta a Die Presse című bécsi napilap.

Az újságnak nyiltakozó Liese Prokop belügyminiszter szerint az új kommunikációs lehetőségek egyúttal veszélyt is rejtenek az azt használó cégek számára, és ma már a gazdaság minden ágazata potenciális célpontot jelent a számítógépes bűnözők szemében.

A bécsi belügyminisztérium a bécsi gazdasági kamarával (WKW) együttműködésben most oktatási kampányt indít a kis- és középvállalatok számára a védekezés erősítése érdekében. A WKW szerint az osztrák vállalatok számítógépes költségvetésük mintegy 2,5 százalékát fordítják csak a védelemre, és ez kevesebb, mint a nemzetközi átlag fele. A helyzet javítása érdekében most egyénre szabott országos tanácsadási és szemináriumi programot indítanak, és különféle tájékoztató anyagokat osztanak szét.

Markus Blank, az osztrák belügyminisztérium számítógépes bűnözés elleni osztályának a vezetője mindezekkel összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy a bűnözők általában mindig egy lépéssel előbb járnak, mint a potenciális célpontot jelentő cégek. A legtöbb tettes külföldi, azonban sokan a célpontul választott cégeknél dolgoznak. Az osztályvezető szerint a védekezés legjobb módja, ha a cégek maguk is megfelelő mértékű felelősséget vállalnak saját biztonságuk garantálásában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25