Lezárult a Challenge24 internetes fordulója

Index
Az V. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny internetes fordulóját szombaton 10 és 15 óra között tartották. A nemzetközi programozóversenyre a januári meghirdetést követően 304 csapat regisztráltatta magát. A versenyre nemcsak hazánkból neveztek, a külföldi jelentkezők száma már tavaly is jelentős volt, és az idén tovább nőtt ez az arány.

A résztvevők többnyire főiskolai-egyetemi hallgatók, valamint iparban dolgozó 'profik', de fiatalabbak is szerencsét próbáltak: több középiskolás csapat is jelentkezett. <>A március 5-i előválogatón hat egymástól független, fokozatosan nehezedő informatikai problémával kellett megküzdeniük a csapatoknak. A feladatok algoritmikus ismereteket igényeltek, és próbára tették a versenyzők programozói képességét, valamint precizitását is.

A rendelkezésre álló öt óra alatt 139 csapat adott be értékelhető megoldást. Az április 29. és május 1. közötti Budapesten tartandó döntőre 28 csapat jutott be, valamint meghívást kapott a tavalyi 2. és 3. helyezett csapat. A verseny érdekessége, hogy az elmúlt év győztes csapata is részt vesz a feladatok kidolgozásában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58