Harc a Retekért

MTI

Éles küzdelem bontakozott ki az amerikai Oracle és fő riválisa, a német SAP között az amerikai kiskereskedelmi szoftverszállító, a Retek Inc. megszerzéséért.

Az Oracle keddi, tőzsdezárás utáni ajánlata szerint 9 dollárt kínál a cég egy részvényéért, készpénzben, míg az SAP februári, szintén készpénzes ajánlata 8,50 dollár volt. Az Oracle ajánlata így 525 millió dollárra értékeli a Retek Inc.-et, az SAP 496 millió dolláros ajánlatával szemben.

Az Oracle az elmúlt napokban már felvásárolta a Retek részvényeinek mintegy 10 százalékát, 5,5 millió részvényt. A részvényesek az SAP részéről most az ajánlat emelésére várnak.

Korábban az SAP azt közölte, hogy észak-amerikai leányvállalata, az SAP America Inc. végleges fúziós megállapodást írt alá az amerikai Retek kiskereskedelmi szoftverszállítóval. A Retek igazgatótanácsa állítólag már korábban jóváhagyta a végleges fúziós megállapodást, és egyhangúlag javasolta részvényeseinek az SAP-ajánlat elfogadását, de most úgy tűnik, a küzdelem még nem ért véget.

A Minneapolisból irányított Retek integrált kiskereskedelmi alkalmazáscsomagját és megoldásait a világ 20 országában használják. Az 525 főt foglalkoztató vállalat 174,2 millió dolláros árbevételről és 8,2 millió dolláros adózott erdeményről számolt be 2004-ben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25