A montenegrói kormány kiszáll a távközlésből

MTI
Zoran Sekulic, az állami távközlési ügynökség igazgatója vasárnap elmondta, hogy a Telekom Montenegro privatizációja után a kormányzat nem kíván új távközlési céget alapítani, az állam "tartósan kivonul a távközlésből", és ezen a területen kizárólag szabályozási feladatokat lát majd el. A montenegrói kormány péntek este jóváhagyta, hogy a Matáv vásárolja meg a Telekom Montenegro 51,12 százalékos állami tulajdonrészét. Az adásvételi szerződés áprilistól hatályos. A montenegrói távközlési cég részvényesi közgyűlése április 6-án lesz, és addig megváltozik a cég tulajdonosi szerkezete. A Matáv 114 millió eurót ajánlott a Telekom Montenegro 51,12 százalékáért, további 67,288 millió eurót ötéves beruházási program keretében fektet a cégbe.

Zoran Sekulic szerint új vonalas és mobiltelefonos szolgáltatók létesítésére egyelőre nincs igény, viszont van érdeklődés két internetes szolgáltató alapítása iránt, melyek közvetlenül, és nem a Telekom Montenegrón keresztül bonyolítanák le a nemzetközi forgalmat. Sekulic szerint ez rákényszeríti az új cégtulajdonost, hogy ne monopolhelyzete, hanem a piac alapján határozza meg az árakat.

Montenegróban úgy tudják: a Matáv vállalta, hogy teljesíti Telekom Montenegro és a montenegrói posta közötti szerződésből eredő kötelezettséget, és ennek alapján jövőre és 2007-ben 2,4 millió eurót fizet ki a postának. A podgoricai egyetem az elkövetkező húsz évben ingyen használja a Telekom Montenegro helyi vonalait.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58