Többségi Matáv tulajdon a Telekom Montenegróban

MTI

Két hónapos tárgyalást követően a Matáv megvette a Telekom Montenegro többségi állami tulajdonrészét - a szerződést kedd este írták alá a Matáv és a montenegrói kormány képviselői.

A magyar vállalat 114 millió eurót fizetett az 51,12 százalékos részvénycsomagért, és vállalta, hogy ötéves beruházási program keretében 67 millió eurót fektet be a cégbe. A Matáv kötelezettséget vállalt arra is, hogy március 31. után ajánlatot tesz a kisrészvényesek kezében lévő, közel 49 százalék - összesen 23 millió részvény - megvásárlására is egy hónapon belül, 2,20 eurós áron. A montenegrói kormány pedig vállalta, hogy részvényenként 0,30 eurót fizet minden részvényesnek, aki a Matávnak adja el papírjait. A privatizációból befolyó pénzt a Pogdorica és az köztársaság észak részét összekötő autóút építésére fordítja az állam.

A montenegrói sajtóban ugyanakkor olyan hírek jelentek meg, hogy egy amerikai befektetési alap tíz százaléknyi Telekom-részvényt vásárolt a tőzsdén, és ezzel helyet biztosított magának az igazgatóbizottságban. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy amerikai befektetési alapok rá akarnak licitálni a Matáv és a kormány ajánlatára, értékpapíronként 3-4 euróért vennék meg a részvényeket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25