Nem kelendő a Windows XP Starter Edition

ZDNet
Az elmúlt hónapok során több fejlődő országban bevezetett Windows XP Starter Edition a jelek szerint csupán mérsékelt érdeklődést váltott ki. Bár számos PC-gyártó támogatta a kezdeményezést, a lebutított Windowst futtató gépekből kevés fogyott.

A Microsoft célja a fapados és így a szokásosnál olcsóbb Windows-zal, hogy ezeken a különösen árérzékeny piacokon új felhasználókat nyerjen meg. A Starter Edition-t Thaiföldön tavaly októberben, Malajziában és Indonéziában pedig februárban vezették be. Ezekben az országokban a felhasználók előszeretettel használnak kalózmásolt Windowst, illetve a versenytárs Linuxot.

Az indonéz Arta számítógépgyártótól eddig csak néhány iskola rendelt a Celeron processzorral szerelt egyszerűbb gépekből. A Microsoft több partnere eközben a korábbi üzleti modellhez tért vissza, és folytatják az operációs rendszer nélküli számítógépek terjesztését.

Sok kis kereskedő ugyanis rendszer nélkül veszi át a nagyobb gyártók PC-it, majd feltört XP-t telepít rá. Kuala Lumpurban a kalózmásolt XP Home illetve Professional öt dolláros áron kapható. A Starter Editionért a Microsoft 32 dollárt kér.

A szoftvercég tudatában van a fejleményeknek, és az egyes piacokra szabott terjesztési- és marketingprogramokat tervez indítani. Így például Malajziában új partnerrel kötöttek megállapodást, aki vállalta, hogy valóban a fapados rendszerrel adja el a számítógépeit. Indonéziában egy helyi bankkal a finanszírozás lehetséges módozatain dolgoznak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58