Százhúsz éves a transzformátor
Edison izzólámpái 1879 végén gyúltak ki, s a 100-150 voltos lámpákat kétvezetékes elosztórendszer látta el energiával, de csak 6-700 méterig. Nagyobb távolságnál a feszültséget növelni kellett, ezt Edison cége háromvezetékes egyenáramú rendszerrel oldotta meg, sorba kötött két dinamóval. Először 1868-ban W. Grove kötötte váltóáramra egy nyitott vasmagos induktor egyik tekercsét, világításra pedig Jablocskov használta elsőként: ívlámpáját szaggatott egyenáram, később váltóáram táplálta. A Ganz-gyár a torinói kiállításon mutatta be Déri Miksa és Zipernowsky Károly öngerjesztésű váltóáramú generátorát, amely 500 izzót táplált. A céget képviselő Bláthy Ottónak feltűnt, hogy Galuardék rendszere nem alkalmaz zárt vasmagot, mert ők ezt gazdaságtalannak vélték. Bláthy vasrúddal rövidre zárta az induktor pólusait, figyelve a hatást, majd tapasztalatairól otthon beszámolt Zipernowskynak.
A párhuzamos kapcsolást Déri Miksa vizsgálta, a kísérletek után új elosztórendszert dolgozott ki. Déri és Zipernowsky 1885. január 2-án nyújtotta be szabadalomkérelmét párhuzamos kapcsolású, 1:1-től eltérő, tetszőleges áttételű váltóáramú induktorok alkalmazásán alapuló elosztórendszerre. Március 3-án és 6-án Bláthyval hárman nyújtották be a zárt vasmagú trafó szabadalmát, amely a köpeny- és magtranszformátort, s a szigetelt vashuzalból vagy lemezből készült vasmag különböző változatait is magában foglalta - ekkor használták először a transzformátor szót. Az új elosztási rendszert Zipernowsky 1885. március 31-én a Magyar Mérnökök és Építészek Egyesülete előtt ismertette.