"Ezekből az adatokból komoly következtetések vonhatók le az atomerőmű biztonságos működését illetően" - fűzte hozzá az atomfizikus. Elmondta azt is, hogy Pakson kívül Bulgáriában, Németországban és Indiában végeznek közös méréseket a jövőben a DE Kísérleti Fizikai Tanszéke és a bécsi QUANTEC Technologies Ltd. által közösen létrehozott debreceni laboratórium munkatársai. J. Constantin Széles, a két alapító által létrehozott QUANTEC Technologies Kft. ügyvezető igazgatója a labor átadása alkalmából elmondta, hogy a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatán 50 millió forintot nyertek, amit ugyanennyi saját erővel kiegészítve hozták létre és korszerű eszközökkel továbbfejlesztik a debreceni laboratóriumot.
Nukleáris biztonsági laboratórium Debrecenben
Az atomerőművek biztonságos működésével kapcsolatos méréseket végeznek és értékelnek abban a nukleáris biztonsági és technikai laboratóriumban, amelyet kedden adtak át a Debreceni Egyetem (DE) Kísérleti Fizikai Tanszékén. A debreceni laboratórium új, a világon egyedülálló feladatokat fog elvégezni a közeljövőben a Paksi Atomerőmű tartályaiban - közölte Pálinkás József akadémikus, a tanszék vezetője, hozzátéve, hogy immár húsz éve végeznek méréseket a Paksi Atomerőműben. Az akadémikus bemutatta azt az általa "tengeralattjárónak" nevezett fémkapszulát, amelyet leengednek majd a sérült fűtőelemeket tartalmazó 15 méter mély tartályba, és a kapszulában lévő detektor méri majd a radioaktív szennyeződés mértékét a tartály falán.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58