A szinte telített felnőttpiac mellett rohamosan fejlődik így a gyermektelefónia, hiszen az 5-13 éves korosztályokban már minden harmadik olasz kicsinek van mobilja, noha a saját készülék iránti igény csak a középiskolát megelőző évben jelentkezik igazán részükről. Ugyanakkor az olasz orvosok azt tanácsolják, hogy csak nyolcéves kor felett adjanak a szülők mobiltelefont gyermekük kezébe, hiszen a tudomány még nem derítette fel teljesen, milyen hatással vannak az elektromágneses hullámok az agyra. Érdekes, hogy az olasz szülők csak az esetek 42 százalékában fizetik csemetéjük telefonszámláját, öt százalékuk tekintetében a nagyik állják a cehhet, a gyermekek 19 százaléka pedig saját heti zsebpénzéből fedezi mobilbeszélgetései költségét.
Mobilláz az itáliai kisiskolásoknál
Az olasz alsó tagozatos, 7-11 éves gyerekek több mint felének van legalább egy mobiltelefonja, ugyanakkor a gyermekpszichológusok a közvetlen emberi kapcsolatok térvesztésére figyelmeztetnek.
Itália amúgy is élen jár a mobiltelefonok sűrűségében, az olaszok imádnak telefonálni, akár egyszerre két mobilon is az utcán, az autóban, a motoron és akár az ágyban, vagy az iskolai órákon. S mi sem egyszerűbb az elfoglalt papának és mamának a gyermekfelügyelet - habár virtuális - erősítésében, mint, hogy mobilt vásároljon kis csemetéjének is.
Az alsó tagozatos olasz iskolások 36 százaléka a haverokkal való csevegésre használja telefonját, s csak 30 százalékuk a szülőkkel való kapcsolattartásra. A harmadik helyen az sms-küldözgetés áll (12,8 százalék), míg tíz százalék csak hívásokat fogad a készüléken.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.
4 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04